2013. október. 29. 17:32 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 29. 17:30 Itthon

Gyanús vízszűrőkkel próbálják lehúzni az abasáriakat

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat gyanújával rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el Horváth László kormánymegbízott a házi víztisztító berendezések miatt, amelyeket az Abasáron házaló kereskedők árultak – közölték kedden.

A házalók főként idős emberekre próbálják rátukmálni a szűrőket, amelyekkel állításuk szerint ihatóvá lehet tenni a szennyezett vezetékes ivóvizet. Az ilyen készülékek azonban nem tudják kiszűrni a vízből az arzént, a szén-tetrakloridot, valamint a triklór- és tetraklór-etilént sem.

A hálózati víz csak WC-öblítésre, fűtési rendszerek feltöltésére, tűzivízként, továbbá mosásra, takarításra használható egyelőre. Ivóvizet további értesítésig csak a lajtos kocsik szolgáltatnak a településen – hívták fel a figyelmet.

Abasáron október 7-e óta nem iható a vezetékes víz, mert az abban található szén-tetraklorid-, illetve triklór- és tetraklór-etilén-szennyeződés mértéke meghaladta a határértéket.

A megyei védelmi bizottság múlt csütörtökön úgy döntött: a település biztonságos ivóvízellátását egy Mátrafüred felől érkező, a földfelszín alatt kiépülő vezetékkel oldják meg.

Juhász Marianna, a gyöngyösi önkormányzat kabinetvezetője szerint ez sem Gyöngyös, sem Mátrafüred, sem pedig Pálosvörösmart ivóvízellátásában nem okoz korlátozást.

Október 25-én megkezdték a Mátrafüred és Pálosvörösmart közötti összekötő vezeték kiépítését, így még a téli fagyok előtt lefektetik az ivóvízvezetéket. A munka várhatóan két hétig tart, a szakmai irányítást a Heves Megyei Vízmű Zrt. látja el.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.