2013. szeptember. 02. 15:24 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 02. 15:24 Itthon

MSZP: Szigetszentmiklós bizonyítja, hogy van értelme az ellenzéki összefogásnak

A szigetszentimklósi szavazók fontos üzenet küldtek - mondta Tóbiás József. Most vasárnap Vácon lesz időközi önkormányzati választás, ahol ugyancsak közös jelöltet állít a baloldali ellenzék.

Az MSZP szerint a szigetszentmiklósiak egyértelmű üzenetet küldtek a kormánynak, amikor szavazataikkal a vasárnapi időközi önkormányzati képviselő-választáson a baloldali összefogás jelöltjét segítették győzelemhez - mondta Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes hétfőn.    

Szigetszentmiklós 8-as számú egyéni választókerületében Ladányi Sándor az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt - A Korszakváltók Pártja közös jelöltje 359 szavazattal (52,03 százalék) nyerte meg a választást. A Fidesz-KDNP színeiben induló Keller Tamásné 201 szavazatot kapott (29,13 százalék).

Az MSZP-s politikus azt mondta, a választók három év kormányzati kudarcairól mondtak véleményt, és bizonyították: van értelme az összefogásnak, 2014-ben el lehet érni a változást. Ezt fontos üzenetnek nevezte, emlékeztetve arra, hogy most vasárnap Vácon lesz időközi önkormányzati választás, ahol ugyancsak közös jelöltet állít a baloldali ellenzék.

A szocialisták délután 4 órakor kezdenek tárgyalást a választási együttműködésről a DK Gyurcsány Ferenc vezette küldöttségével. Tóbiás József kérdésre válaszolva nem akarta megelőlegezni a szocialisták tárgyalási pozícióját, mindössze azt mondta: széles ellenzéki szövetségre törekednek, és az Együtt-PM kérése volt, hogy előbb a két legnagyobb demokratikus ellenzéki párt állapodjon meg.

A frakcióvezető-helyettes nem kommentálta, hogy Kovács László korábbi MSZP-elnök az M1 Ma reggel című műsorában arról nyilatkozott, a DK-ban vannak olyan, korábban a szocialistáknál politizáló képviselők, akik Gyurcsány Ferencnél kevésbé megosztó személyiségek. Tóbiás József ugyanakkor kétségbe vonta, hogy Kovács László azt állította volna: nem adna helyet a volt miniszterelnöknek egy közös listán.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.