Itthon MTI 2013. augusztus. 28. 05:23

Ma jogerősen is elítélhetik Bándy Kata gyilkosát

A Pécsi Ítélőtábla ma kezdi tárgyalni másodfokon a Bándy Kata rendőrségi pszichológus megölésével vádolt Péntek László büntetőügyét. A férfit áprilisban tényleges életfogytiglannal sújtották.

A táblabíróság korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy ha nem lesz bizonyítási indítvány, amelynek a bíróság helyt adna, nem kizárt, hogy az ügyben már az első tárgyalási napon jogerős ítélet születik.

MTI/Koszticsák Szilárd

Az ügyészség a tizenegyszer büntetett Péntek Lászlót aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolja a pécsi rendőrségi pszichológus halálával összefüggésben.

A vád szerint a 26 éves férfi tavaly július 8-án hajnali két óra után pécsi, Dugonics utcai lakása előtt szólította meg a születésnapi összejövetelről hazafelé tartó nőt, egy játszótérre kényszerítette, megerőszakolta, és közben, hogy ellenállását megtörje, megfojtotta.

A férfit a Pécsi Törvényszék áprilisban első fokon tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta, tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és kötelezte mintegy 12,5 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.