2013. augusztus. 06. 12:25 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 06. 12:48 Itthon

A Fidesznek a romagyilkosok elítéléséről is a Gyurcsány–Bajnai-kormány jut eszébe

Kinek állt érdekében ez a gyilkosságsorozat 2008-2009-ben? – tette fel a kérdést Zsigó Róbert, a párt egyik szóvivője.

A Fidesz szóvivője szerint a romagyilkosságok ügyében született ítélet ellenére is nyitva maradt még néhány kérdés, így például az, hogy miért éppen akkor, 2008-ban és 2009-ben, a Gyurcsány–Bajnai-kormány idején történtek a gyilkosságok, és azok kinek álltak érdekében.

Kövesse a romák elleni támadássorozat ügyében hozott ítélet kihirdetését percről percre a hvg.hu-n!

Az elítéltek mellett kik lehetnek még azok az elkövetők, akik most megúszták, akik neve végig rejtve maradt? – tette fel a kérdést Zsigó Róbert budapesti sajtótájékoztatóján, nyomatékosítva, hogy ilyen ügyek ma nem fordulhatnának elő.

A kormánypárt szóvivője felidézte: a romagyilkosságok perében kiderült, hogy az akkori nemzetbiztonsági szolgálat és az akkori Katonai Biztonsági Hivatal "nemhogy segítette a megelőzést, a felderítést és a tisztánlátását, hanem egyenesen akadályozta azt", annyi hibát követtek el annak idején, hogy az "már nem lehet véletlen".

Mindezt a romagyilkosságok felderítésének titkosszolgálati hátterét vizsgáló parlamenti tényfeltáró munkacsoport is megállapította – emlékeztetett. A szóvivő idézte a testület jelentését, amely szerint a feltárt hiányosságokért, az érdemi munka elmaradásáért, a Nemzetbiztonsági Hivatal rendeltetésszerű működésének hiányáért a hivatal akkori főigazgatóját, Laborc Sándort személyes felelősség, a rendellenes működésért pedig Szilvásy György és Ficsor Ádám korábbi titokminisztereket politikai felelősség terheli.

Szilvásy György és Laborc Sándor "a maffiabaloldal központi figurái voltak, akik mögött Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy egy emberként zárt össze" – fogalmazott Zsigó Róbert, hozzátéve: a Fidesz kíváncsian várja, hogy a romagyilkosságokkal kapcsolatos titkosszolgálati mulasztások politikai felelősségének kérdésében is "ugyanúgy összezár-e a bukott baloldal, mint a Szilvásy–Laborc-üggyel kapcsolatban". 

A Budapest Környéki Törvényszék kedden első fokon tényleges életfogytiglanra ítélte a romagyilkosságok első-, másod- és harmadrendű vádlottját, a negyedrendű vádlott büntetése tizenhárom év fegyház.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.