2013. június. 22. 12:05 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 22. 12:08 Itthon

Elkaptak egy drogdílert Salgótarjánban

Őrizetbe vettek egy 21 éves férfit, aki az utcán árult kábítószert Salgótarjánban - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton.

Dankóné Nagy Éva elmondta: a rendőrök állampolgári bejelentésre mentek a helyszínre, a város egyik lakótelepére pénteken. Az igazoltatott 21 éves salgótarjáni S. J. válltáskájából 17 kis csomag kábítószergyanús növényi törmelék került elő.

A férfi lakásán végrehajtott házkutatáson több mint 400 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket, digitális mérleget, nagyobb mennyiségű készpénzt, valamint a kábítószer használatára és értékesítésére utaló tárgyat találtak és foglaltak le.

S. J.-t őrizetbe vették, és visszaélés kábítószerrel bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást ellene - tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?