2013. június. 13. 08:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. június. 13. 10:27 Itthon

Pénzt kérnek Gyurcsányék a lakossági fórumokon

Háromszáz forintos belépő ellenében léphetnek be a Demokratikus Koalíció lakossági fórumaira az érdeklődők – írja a Bors. A párt szerint erre az állami támogatások híján van szükség.

Támogatásokból rendeznek lakossági fórumokat a Demokratikus Koalíció tagjai. A párt vidéki meghívóiban szerepel, hogy a résztvevők 2-300 forintot adakozzanak Gyurcsány Ferenc pártjának – számolt be a Bors.

A héten Ajkára látogat a volt kormányfő, ahol az Ajkai Szó című újság szerint belépéskor 300 forintnyi hozzájárulást kérnek. A világhálón számos olyan DK-fórumos meghívót találni, ahol feltüntetik, hogy belépéskor csekély összeget kérnek. Ilyen volt például az áprilisi hajdúböszörményi, illetve a májusi szombathelyi fórum is – részletezi a lap.

A párt Hivatalos Értesítőjében szereplő 2012-es beszámoló szerint tagdíjakból 20 millió 380 ezer forint jött össze, támogatásokból pedig 12 millió 766 ezer. Kiadásuk több mint 32 millióra rúgott, de így is 542 ezer volt a nyereségük. Tagdíjbevétel szempontjából tehát a Demokratikus Koalíció a harmadik legnagyobb, csak a Fidesz és az MSZP előzi meg. Még a Jobbiknál is csaknem négyszer, az LMP-nél pedig ötször több pénzt gyűjtöttek.

A lap megkereste a pártot, hogy megkérdezze, miért van szükség a belépőkre. A DK azt a választ adta: állami támogatás híján elsősorban tagdíjakból és adományokból fedezik a kiadásokat, az összeg pedig a terembérlethez kell.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.