Megszűnhet szerdára a vízügyi veszélyhelyzet a Duna Budapest feletti szakaszánál és a fővárosban, az árvízi védekezés erőit hétfőtől a folyó déli része felé kell már összpontosítani – mondta hétfő reggeli sajtótájékoztatóján a miniszterelnök Budapesten, a Római-parton. Orbán Viktor szerint a Budapest alatti Duna-szakasz megvédése is óriási feladat lesz. Beszélt még arról, hogy a Győr melletti Győrújfaluba várhatóan kedden költözhetnek vissza az árvíz miatt kitelepített lakók.
A miniszterelnök hétfő reggeli sajtótájékoztatóján a főpolgármester emlékeztetett, hogy a Duna 891 centiméteren tetőzött Budapestnél vasárnap este 8-kor, és ezt a szintet hét órán tartotta, majd apadni kezdett. Katasztrófahelyzetről nincs hír, a Batthyány tértől lezárt HÉV-alagútban sem történt semmi rendkívüli.
Tarlós István szerint a Batthyány tér felé vezető szakaszon is bírja a nyomást a mellvéd, egyedül a Margitsziget keleti oldalán van most olyan csorgás, ami nagyobb munkát igényel. Hétfőn inkább a közlekedés jelent majd komoly problémát Budapesten. A főpolgármester ezért arra kérte a nem budapestieket, hogy ne autóval érkezzenek a fővárosba, és a fővárosiak is használják inkább a tömegközlekedést.
Orbán: délre helyezik át az erőket
A miniszterelnök szerint hétfő a súlypontáthelyezés napja az árvízi védekezésben, a fő erőket északról délre kell összpontosítani. Budapest felett és a fővárosban szerdára megszűnhet a vízügyi veszélyhelyzet, jogi értelemben viszont meghosszabbítják még a veszélyhelyzetet, ahogy ezt korábban is jelezték. A fővárosban most négy veszélypont van: a Római-part, a Margit híd környéke, a Margitsziget és a Dagály környéke.
A Budapest feletti Duna-szakaszokkal kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta: Győrújfalut megvédték, ott várhatóan kedden költözhetnek vissza az áradás miatt kiköltöztetett lakók. Pilismaróton áll a gát, Nagymarost és Dunabogdányt is megvédték. Szigetmonostor szintén áll, jelentős kár nincs, köszönhetően a védekezésben részt vevőknek és a helyszínre vezénylet TEK-esek munkájának.
A Duna Budapest alatti és déli szakaszán is rekordvízállás várható, megvédésük ugyanolyan óriási feladat lesz, mint északon.
A Budapest alatti szakaszon szintén az a parancs érvényes, hogy gátat nem adnak fel. Kritikus pont lehet a tasi zsilip, ahol eddig sikeres volt a védekezés, valamint Báta, ahová kétszáz katonát vezényeltek reggel. Kisapostagon egy utcát fenyeget elöntés, a negyedik kritikus pont Baja, ahová hétfőn ugyancsak kétszáz katonát vezényelnek, és ugyancsak erősebben kell majd figyelni a dunaföldvári híd környékére – sorolta Orbán Viktor. Baján csütörtökre várható a tetőzés.
Hétfő reggelig 48 helyen folyt árvízi védekezés, napközben ezt a számot 86-ra emelik. A rémhírterjesztés megszűnt, csak egy-egy kisebb bűncselekmény fordul elő a kritikus helyeknél. Vasárnap összesen 20 ezren vettek részt az árvízi védekezésben.
Itthon az előrejelzések szerint szélvihar nehezítheti a védekezést szerdán.
A magyar kormány már felvette a kapcsolatot a szerb kormánnyal, hogy magasabb szintre emeljék a vízügyi együttműködést – mondta még Orbán Viktor.