2013. június. 04. 17:12 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 04. 17:11 Itthon

Miskolciakat, debrecenieket vezényeltek a Dunához

A dunai árhullámban nem érintett vízügyi igazgatóságok műszaki vezetőit és munkatársait átvezényelték a győri és a budapesti vízügyi igazgatóságra, illetve az Országos Műszaki Irányító Törzsbe (OMIT) a Duna menti védekezés érdekében - közölte a törzs kedd délután.

A Dunán és a Mosoni-Dunán levonuló árvízi védekezés érdekében hozott intézkedés a szolnoki, a miskolci, a debreceni, a szombathelyi, a nyíregyházi és a szegedi vízügyi igazgatóságok dolgozóit érinti. A vízügyi igazgatóságok munkatársai a helyi védelemvezetés irányításával végzik majd munkájukat, illetve az OMIT tevékenységét segítik - tették hozzá.

A legfrissebb vízállási adatok szerint Budapestnél és Esztergomnál is 4 óra alatt 9 centiméterrel emelkedett a vízszint. A fővárosban kedden 11 órakor még 621 centiméteres, délután 3 órakor viszont már 630 centiméteres vízállást mértek. Esztergomban 552 centiméterről 561 centiméterre emelkedett a vízszint a délután folyamán.

Komáromnál szintén 4 óra alatt 7 centiméterrel emelkedett a vízszint, délután 4 órakor már 561 centimétert mértek. Nagymarosnál 3 centiméterrel, 483 centiméterre duzzadt a folyó. Nagybajcsnál négy óra alatt nem változott a vízszint, ott továbbra is 660 centiméteres a Duna vízállása.

Az OMIT közleményében azt írta, az árhullám tetőzése a számítások szerint a Szigetközben pénteken várható a nagybajcsi vízmérce 890 centiméteres vízállásánál. A fővárosban a tetőzés előreláthatólag vasárnap lesz 875 centiméteres vízállásnál. Országszerte továbbra is több mint 490 kilométer töltés mentén védekeznek a szakemberek.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.