2013. május. 30. 11:02 MTI Utolsó frissítés: 2013. május. 30. 11:04 Itthon

Festményeket és ikonokat foglaltak le az M70-esen

Összesen negyven, egyelőre tisztázatlan eredetű és értékű festményt, valamint ikont foglaltak le a zalai rendőrök az elmúlt napokban két személyautó utasaitól az M70-es autóúton - mondta el a nagykanizsai rendőrkapitányság vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Molnár József közölte: egy szerb és egy olasz rendszámú autóban, egymástól függetlenül, egy nap leforgása alatt bukkantak rá közúti ellenőrzések során a kulturális javak körébe tartozó alkotásokra. Szakértői véleményre is várnak,  hogy eredetiek-e, illetve bűncselekményből származnak-e az esetenként több száz éves festmények, amelyek között akad olyan, amelyen Egry József neve szerepel.

A rendőrkapitány kifejtette: múlt pénteken a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járőrei ellenőrizték az autóúton azt a szerb rendszámú autót, amelyben két szerb férfi és egy magyar nő ült. A kocsi csomagtartójában találtak rá négy festményre, 23 ikonra és egy képkeretre, majd értesítették a rendőröket. A magyar nő azt vallotta, hogy budapesti lakásából származnak a műalkotások, amelyeket a ljubljanai piacra vittek volna. 

A fára festett, orosz és balkáni ikonok, valamint a 19-20. századból származó festmények értéke szakértői vélemény szerint mintegy másfél millió forint. Miután a kulturális javak körébe tartozó alkotásokról van szó, csak engedéllyel vihették volna ki azokat az országból, de ilyen papírral nem rendelkeztek az autó utasai.

Másnap ugyanazon a helyszínen a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei állítottak meg egy olasz autót, amelyben két, budapesti lakhellyel rendelkező olasz férfi utazott. Ellenőrzésükkor a csomagtartóban 13 festményre bukkantak rá, amelyekre nem volt kiviteli engedélyük.

Az olaszok azt állították, hogy budapesti lakásukból vitték volna Olaszországba a festményeket. Az esetenként több száz évesre becsült alkotások egy része a lakásban volt, amikor megvásárolták, más darabokat pedig piacokon vették - ismertette Molnár József a vallomásokat.

A festmények értékét az elsőként felkért szakértő nem kívánta megbecsülni, ugyanis alaposabb vizsgálatra szorul, hogy a sajtótájékoztatón az újságíróknak is bemutatott alkotások eredetiek-e. Amennyiben az újabb szakértői vizsgálat azt állapítja meg, hogy a festmények - köztük az Egry József aláírásával ellátott Badacsony című mű - valódiak, akkor darabonként több tízmillió forint is lehet az értékük.

Molnár József az MTI kérdésére elmondta: még tisztázniuk kell, hogy a lefoglalt festmények és ikonok bármelyike körözés alatt áll-e. Arról sem rendelkeznek még információval, hogy a Budapesten egy magánházból eltűnt több száz festmény bármelyike lehet-e a lefoglalt műtárgyak között. Hozzátette még, hogy a két, egymástól független ügy valamennyi gyanúsítottja szabadlábon védekezhet.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.