Egy 22 éves fiatalembert keres a rendőrség, aki május 24-én hajnalban tűnt el Budapesten.
A Soproni Rendőrkapitányság keresi a képen látható 22 éves fiatalembert. Bukovits Attila soproni lakost, akit május 24-én hajnalban a főváros XI. kerületében látták utoljára. Keresésébe a Budapesti Rendőr-főkapitányság is bekapcsolódott – olvasható a police.hu-n.
A rendőrség kéri, hogy aki Bukovits Attilát látta, hollétéről, tartózkodási helyéről információval rendelkezik, tegyen bejelentést a legközelebbi rendőri szervnél, vagy az ügyelet 107; 112 telefonszámán.
A Facebookon közzétett felhívás szerint a fiú a Kálmán Tódor Kollégium (Irinyi József utca környéke) elől tűnt el. "Előtte egy közös barátunkkal kocsmáztunk együtt, de ő nem jött velünk tovább, a Bassmenten pedig egy másik barátunkkal találkoztunk. Attila hajnali fél 3 körül azt mondta, hogy kimegy a kollégium elé telefonálni, és említette, hogy jön egy haverja is, és elémegy" – írta a közösségi oldalon egy ismerőse. Negyedóra-húsz perc elteltével elkezdték hiányolni, barátja felhívta telefonon, de akkor már ki volt kapcsolva a telefonja.
A férfi 175 cm magas, vékony testalkatú, vállig érő hajú, hátul copfba kötve. Időnként kis szakálla van. Apró (kb 2cm-es heg) van a homlokán.
Fekete-fehér kárómintás pulóvert, farmert viselt. Telefonja lemerülve/kikapcsolva, bankkártyája nincs nála.