2013. április. 24. 05:45 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. április. 24. 08:29 Itthon

Laborc: „a lényeg a festék mögött maradt"

Laborc Sándor szerint „a lényeg a festék mögött maradt", vagyis a 2008-as beszélgetésekről szóló dokumentumokban nem szereplő, illetve kitakart részek jelenthetik az ügy lényegét – olvasható a Népszava szerdai számában. Közben a nemzetbiztonsági bizottság honlapján is közzétették a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti beszélgetések leiratát, amelyek titkosságát hétfőn oldotta fel az Alkotmányvédelmi Hivatal.

A volt Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi vezetője a Népszavának úgy fogalmazott: nem éppen a közzétett beszélgetésre emlékszik.

Laborc Sándor azt kéri: mutassák be neki az eredeti hangfelvételt, és nem annak számtalan helyen kipontozott, kifestett leiratát, hogy összehasonlíthassa a nyilvánosságra került irattal. Ha szükséges, ezért pert is indít – mondta a lapnak.

Laborc Sándor szerint szakmailag helyesen járt el az ügyben. Bárkit, politikust vagy bűnözőt is meg kell hallgatni, ha lényegi információt kíván adni a szolgálatoknak – mondta a lapnak az NBH korábbi vezetője.

Közben a 2008-ban rögzített hangfelvételek anonimizált leiratait az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának oldalán is közzétették kedden a parlament.hu-n.

A hvg.hu cikkét az ügyről itt olvashatja.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.