Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#leirat

hvg360 Dezső András

A Városháza-gate hanganyagából próbáltuk kideríteni, a gyanúsított vagy a Fidesz "koronatanúja" mond igazat

A Városháza-gate néven ismertté vált ügy gyanúsítottja, Berki Zsolt szerint az igazságügyi szakértői vélemény részét képező hivatalos leirat cáfolja annak a tanúnak az állítását, akinek vallomására és közjegyző előtt tett nyilatkozatára alapozva támadta a Fidesz a fővárosi önkormányzatot. A Fidesz „koronatanúja” kitart amellett, hogy vallomásában az igazat mondta. A titokban, telefonon készült hangfelvétel leirata a hvg360 birtokába jutott, de nem ad választ az ügyben felmerülő összes kérdésre.

Itthon Serdült Viktória

Nem Kövér elhangzott beszéde került fel a házelnök hivatalos honlapjára. Aztán mégis

Miután az újságírók elkezdtek kutakodni utána, Kövér László hivatala gyorsan kitette a netre a házelnök elhíresült, titkosszolgák előtt elmondott beszédét, ám a szöveggel nem volt minden rendben, az írott és az elhangzott változat több ponton eltért. Az Országgyűlés sajtóirodája a hvg.hu-nak elismerte, hogy Kövér László felolvasás közben változtatott a beszéden, ami hozzájuk nem jutott el. Kérdéseink beérkezése után aztán gyorsan ki is került a pontosított változat. Illetve: egy pontosabb változat.

Itthon hvg.hu

Laborc: „a lényeg a festék mögött maradt"

Laborc Sándor szerint „a lényeg a festék mögött maradt", vagyis a 2008-as beszélgetésekről szóló dokumentumokban nem szereplő, illetve kitakart részek jelenthetik az ügy lényegét – olvasható a Népszava szerdai számában. Közben a nemzetbiztonsági bizottság honlapján is közzétették a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti beszélgetések leiratát, amelyek titkosságát hétfőn oldotta fel az Alkotmányvédelmi Hivatal.