2013. április. 15. 12:05 HavariaPress Utolsó frissítés: 2013. április. 15. 11:55 Itthon

Biciklis rablóbandát kaptak el

Összesen 22 bűncselekményt követett el az a hat makói fiatal, akikkel szemben vádemeléssel zárta a rendőrség a nyomozást, többek között rablás, lopás és betörés miatt.

Tavaly augusztusban támadtak meg négy nőt Makón, két asszony nyakából a láncot tépték ki, míg két esetben a táskát rabolták el tőlük. A nyomozók megállapították, hogy a bűncselekményeket egy helyi fiatalkorú követte el, akinek három alkalommal egy társa is segített. Módszerük az volt, hogy kerékpárral az áldozat mögé hajtottak, majd a hátul ülő letépte láncát vagy táskáját. Az egyik megtámadott asszony elesett és súlyosan megsérült.

Az előzetes letartóztatásban lévő fiatalkorút és 27 éves társát ezen túl kerékpárlopásokkal, betörésekkel, autófeltörésekkel és más vagyon elleni bűncselekményekkel is gyanúsítják.

Szintén előzetes letartóztatásban van egy másik makói fiatalkorú, aki tavaly szeptemberben betör egy áruházba, ahonnan 1 millió forint értékben vitt el árut. A fiatalt további lakás, presszó és óvodai betörésekkel is összefüggésbe hozták, amiket társaival követett el.

Az összesen 22 bűncselekmény felgöngyölítése során végül 6 embert hallgattak ki, akik közül hárman előzetes letartóztatásban vannak. A makói rendőrség a nyomozást a napokban lezárta, az ügy több száz oldalas iratanyagát vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.