2013. március. 28. 16:57 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 28. 18:04 Itthon

Majdnem agyonvertek egy büfést Keszthelyen

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba Keszthelyen egy férfi, akit azért vertek meg, mert szóvá tette, hogy a sétálóutcába autóval behajtó fiatalok kárt okoztak – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

Kedd este három huszonéves fiatal szórakozni indult, s autójukkal behajtottak a forgalom elől elzárt sétálóutcába. Miközben ott próbáltak a járművel megfordulni, nekiütköztek egy ház falának, és megrongálták az azon lévő klímaberendezést.

A történteknek szemtanúja volt a házban lakó helyi sütödés, és mindezt szóvá tette, a szóváltásból dulakodás, majd verekedés lett. Ekkor az egyik fiatal úgy megütötte a 44 éves férfit, hogy az életveszélyes sérüléseket szenvedett. A fiatalok ezután elmenekültek, a helyszínen hagyva a vérző férfit.

A bántalmazó, a 21 éves H. Márió szerda reggel önként jelentkezett a keszthelyi rendőrkapitányságon, és mindenre kiterjedő, részletes beismerő vallomást tett. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást ellene.

Hirdetés