Senki nem kérte a hétvégi hókáosz idején a katasztrófaelhárítás vezetésétől a honvédséget, hogy vesse be a nehézhelikoptereket – közölte a hvg.hu-val a HM sajtóosztálya. A katasztrófavédelemnél erre csak annyit mondtak, „nem merült fel igény” a helikopterekre. Pedig egy hasonló katasztrófahelyzetben korábban jó szolgálatot tettek. Egy nyugállományú repülős arról beszélt az ATV-ben: jelenleg nincs egy üzemképes helikopter sem.
Továbbra sem tudni pontosan, hogy miért nem kapcsolódtak be a katonai helikopterek a hóban rekedt emberek mentésébe, megsegítésébe. Vasárnapi cikkünkben adtunk hírt arról, hogy a több tíz kilométer hosszan, a hó alatt rekedt autósok mentésében nem vettek részt a Magyar Honvédség szállító helikopterei, holott az időjárás ezt lehetővé tette volna. Péntek délelőttől kezdve mindenképpen.
„Március 14-én, csütörtökön, mikor az égszakadás megindult, mi sem tudtunk repülni” – mondta vasárnap a hvg.hu -nak Rács Tamás, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. főpilótája. „Azonban pénteken 10 óra 45 perckor jelentette elsőként Budaörs bázisunk, majd 11 óra 20 perckor Sármellék bázisunk, hogy felvették a szolgálatot. 14 óra 30 perce valamennyi bázisunk szolgálatba lépett, a légimentési feladatokat megkezdtük” – mondta a főpilóta. A katasztrófa napján, a rendőrség MI-2-es helikoptere is repült. A feladata a terepszemle és a helyzet felmérése volt, de le is szállt az M1-es autópályán.
"Nem érkezett megkeresés"
Mint hétfőn megírtuk, azzal természetesen a mentést irányító Belügyminisztériumban is tisztában voltak, hogy a feltorlódott autókat még páncélosokkal is nehéz lesz megközelíteni. A helikopterekkel viszont néhány kilométerenként talán fel lehetett volna állítani egy fűtött sátrat, és esetleg meleg teával és némi élelemmel ellátni a bajbajutottakat. Vasárnap több kérdést intéztünk a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályához, de csak cikkünk megjelenése után kaptunk választ. Igazság Arnold, a HM sajtóügyeletese a következő írásos tájékoztatást küldte a hvg.hu-nak: „A Magyar Honvédség a katasztrófavédelmi törvény alapján közreműködőként vesz részt a katasztrófahelyzetek felszámolásában, és egyelőre nem érkezett megkeresés a katonai helikopterképesség bevetésére vonatkozóan".
A sajtóügyeletes ezen felül telefonon elmondta: a légi egységek készültségét a vezérkari főnök idejében elrendelte, a helikopterek felszállásra készen várták az indulási parancsot. Tudatta továbbá, hogy a mentést vezető operatív csoport tudott a helikopterek készültségéről, azonban azok bevetését a katasztrófavédelem nem rendelte meg a honvédségtől.
Lapunk megkereste a Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot is, Petróczi Tímea őrnagy csak annyit közölt: „nem merült fel az igény a helikopterekre”.
A viharkárok enyhítésére azonban az MTI szerint felszállnak a szolnoki helikopterek. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fogják az E.ON kidőlt villanyoszlopait visszaemelni. Vasárnap már megtörtént a légi szemrevételezés, és a helikopter személyzete jelenleg Szolnokon gyakorolja az oszlopok ki- és beemelésének technikáját.
Nincs is helikopter?
Molnár László nyugalmazott őrnagy, volt pilóta az ATV reggeli műsorában ugyanakkor azt mondta, amíg nem esnek át nagyjavításon a helikopterek, addig nem tudnak repülni, vagyis jelenleg a honvédségnek nincs repülésre alkalmas helikoptere. Csak a nemzetközi szerződések alapján előírt kutató-mentő feladatokat képes a honvédség helikopterrel végrehajtani. Molnár László szerint jelenleg „megközelítőleg tizenöt üzemképessé tehető” helikoptere van a honvédségnek, a többi „romhalmaz, hulladékként értékesítik a piacon”.
A nyugalmazott katona szerint az 1998-99-es év fordulóján Szabolcs és Borsod megyében okozott gondokat a nagy mennyiségű hó, ekkor Miskolcról tizenöt helikoptert vetettek be folyamatosan, ezek napokon keresztül egyedüli eszközt jelentettek 440 elzárt település ellátásához. Azt az akciót Molnár László irányította, aki most azt mondta: a MI-8-asok, MI-17-esek akár bajba jutott emberek elszállítására is alkalmasak lettek volna a hétvégén. Molnár Gyula azt mondta, a hétvégén is telefonált a kollégáinak, akkor mondták neki, hogy nincs üzemképes helikopter.
A HM sajtóosztály a rendelkezésre álló légi eszközök számáról a hvg.hu-val csak annyit közölt, hogy "nem áll módunkban tájékoztatást adni, mert az a Honvédelmi törvény alapján nem nyilvános adat".