2013. március. 12. 20:17 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 12. 20:18 Itthon

Rablás előtt injekcióval kábított egy újszászi férfi

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy újszászi férfit, aki a településen több alkalommal is injekcióval kábított el, majd rabolt ki egy helybeli lakost - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Szolnoki Rendőrkapitányság azt követően indított nyomozást folytatólagosan elkövetett rablás gyanúja miatt, hogy a sértett egy hete bejelentést tett a rendőrségen.

A 64 éves újszászi férfi elmondta, hogy napokkal korábban megjelent nála egy ismeretlen személy, aki az értéktárgyait követelte. Amikor azok átadását megtagadta, az elkövető bántalmazta, majd kábító hatású injekciót adott be neki, s attól öntudatlan állapotba került. Miután magához tért, észlelte, hogy a lakásából különböző berendezési tárgyai hiányoznak.

A sértett szerint ezt követően még két alkalommal tért vissza hozzá a tettes, aki további értékeket követelve újból megverte, majd a korábbihoz hasonló módon ismét elkábította. Az elkövető a lakásból műszaki berendezéseket, kerékpárt és nyugdíjas igazolványt vitt magával.

A gyors intézkedések eredményeként a rendőrök a bejelentést követően órákon belül elfogták T. Gyula 41 éves helyi lakost, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.

A lakásán tartott házkutatás során nagy mennyiségű, orvosi felhasználásra előállított kábító hatású anyagot tartalmazó fecskendőre bukkantak és az eltulajdonított értéktárgyak egy részét is megtalálták, azokat lefoglalták.

A férfit őrizetbe vették, majd a Szolnoki Járásbíróság elrendelte előzetes letartóztatását. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja, elkövettek-e más bűncselekményt is a kábítószergyanús anyag felhasználásával.

Hirdetés
Címkék