2013. március. 01. 12:03 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 01. 11:52 Itthon

Munkacsoporttal küzd a kormány az uzsorázás ellen

Az uzsorázás visszaszorításával foglalkozó munkacsoportot hoz létre a kormány az ombudsman javaslata alapján. Ezt Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter levélben tudatta az alapjogi biztossal, Szabó Mátéval – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala pénteken.

Balog Zoltán kezdeményezte, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium hozza létre a munkacsoportot az Emberi Erőforrások, a Belügy-, a Nemzetgazdasági-, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közreműködésével valamint a Magyar Bankszövetség bevonásával.

Balog Zoltán a kezdeményezéssel az ombudsman tavaly év végi jelentésére reagált, amelyben az alapvető jogok biztosa összegezte az uzsora-jelenséggel kapcsolatos vizsgálatának tapasztalatait. A miniszter egyetértett a jelentésnek azzal a megállapításával, amely szerint kizárólag jogi eszközökkel nem lehet felszámolni az uzsorázást, ehhez az azt kiváltó élethelyzetet kell megváltoztatni.

A miniszter szerint a munkacsoport feladata lenne az is, hogy a külföldi és a magyarországi tapasztalatok figyelembe vételével tegyen javaslatot olyan mikrohitel programok kidolgozására, amelyek legális alternatívát nyújtanak az uzsora-hitelezéssel szemben. A miniszter levelében azt is közölte az ombudsmannal, hogy a mikrohitelezés eszközét a társadalmi felzárkózás elősegítését célzó programokba építenék be – tették hozzá.

Az ombudsman vizsgálati jelentése az uzsorázással kapcsolatban itt olvasható.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.