Itthon MTI 2013. február. 28. 10:50

Ombudsman: az FKF nem kezelte jól a hóhelyzetet

Az ombudsman szerint nem teljesítette megfelelően a feladatát Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) a január 14-i budapesti havazáskor, így Szabó Máté szerint a közlekedési fennakadások veszélyeztették az alapjogokat.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala csütörtökön közleményben tudatta az MTI-vel, hogy a biztos hivatalból lefolytatott vizsgálatában azt is megállapította, hogy Budapest Főváros Önkormányzata nem vizsgálta ki megfelelő módon az önkormányzattól kiszervezett feladatok ellátását.

Szabó Máté a neki átadott iratok alapján úgy értékeli, hogy Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzései alapján az FKF-nek lett volna lehetősége felkészülni a havazásra, ennek ellenére - mint írják - "a főváros közlekedése jelentős mértékben lelassult, a síkosság aránytalanul és nem tervezhető módon megnövelte a közlekedéshez, például a munkahelyre eljutáshoz szükséges időt, a hóhelyzet kezelésének módja befolyásolta a közlekedés szabadságához – és a megnövekedett balesetveszély miatt - a testi egészséghez való alapjog érvényesülését."

Szabó Máté vizsgálata ugyanakkor azt is megállapította, hogy a tömegközlekedés ingyenessé tétele "elősegítette az alapjogi visszásságok enyhítését", valamint a február 9-10-i havazás idején "az FKF Zrt. tevékenységében jelentős javulás volt tapasztalható".

Az alapvető jogok biztosa szerint "kérdéses, hogy az autóbuszok és trolibuszok négy évszakos gumiabroncsai alkalmasak-e a téli útviszonyoknak megfelelő biztonságos közlekedésre" - olvasható a közleményben, amely szerint Szabó Máté "fokozott körültekintésre kérte fel a főpolgármestert a jövőben esetlegesen előforduló hasonló helyzetek kezelésének irányítása és utólagos ellenőrzése során".

Az ombudsman észrevételeit megküldte az FKF-nek és a Budapesti Közlekedési Központnak.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.