2013. február. 27. 17:57 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. február. 27. 17:53 Itthon

A volt Milla-elnök is belép Bajnai pártjába

Juhász Péter, a Milla Egyesület korábbi elnöke is részt vesz az Együtt 2014 párttá alakulásában, maga a Milla azonban civil mozgalomként folytatja működését - pontosította keddi közleményét a szervezet.

Mint kedden megírtuk, nem csatlakozik a párttá alakuló Együtt 2014-hez a Milla Egyesület, amely október 23-án még a Haza és Haladás Egyesülettel, valamint a Magyar Szolidaritás Mozgalommal közösen alapította meg az Együtt 2014 Választói Mozgalmat. Ahogyan arról szintén beszámoltunk, a Milla Egyesületet a továbbiakban nem Juhász Péter elnök fogja vezetni, hanem egy héttagú elnökség.

A Nem tetszik a rendszer blogon a Milla szerdán pontosította álláspontját, miszerint a vasárnapi közgyűlésükön elfogadták az Együtt 2014 párttá alakulását, de a Milla egyesület civil mozgalomként folytatja eddigi tevékenységét és gyakorol kontrollt a politikában. "Maga a szervezet megőrzi önállóságát, és nem vesz részt a pártpolitikai küzdelmekben, feladata a továbbiakban is a közügyek képviselete" - írják, hozzátéve, hogy szerintük a Milla így fogja tudni segíteni az Együtt 2014-ből létrejövő pártot.

A Milla szerdai közlése szerint korábbi elnöke azonban, Juhász Péter, valamint az egyesület több tagja is vezető szerepet vállal a Bajnai Gordon vezetése alatt létrejövő új pártban, az Együtt 2014-ben, valamint annak alapításában, de a Milla tőlük a továbbiakban is elvárja, hogy legyenek "kritikusak és önkritikusak".

Hirdetés