Saját kutat fúratna Bükkszék, hogy végre hozzájuthasson ahhoz a gyógyvízhez, amit Salvus márkanévvel is forgalmaznak. Az önkormányzat a '90-es években mondott le a gyógyforrás elővásárlási jogáról, azóta fizetnek a vállalkozónak, hogy saját strandjukat működtetni tudják. A vállalkozó megfellebbezi az engedélyt.
Nem tipikusan a lokálpatriotizmust testesítette meg Bükkszék rendszerváltozás utáni második önkormányzata, amikor lehetősége lett volna arra, hogy saját strandfürdőjét saját kutakból nyert vízzel üzemeltesse. A Vízkutató és Fúró Zrt. (VIKUV) 1997-ben úgynevezett profiltisztítást hajtott végre és akkor szabadultak meg néhány ingatlantól és műszaki bázistól is. Bükkszéknek elővásárlási joga volt a teljes vertikumra, és 28 millió forintért hozzájuthattak volna a kutakhoz. Az akkori képviselők azonban nem éltek ezzel az egyszeri lehetőséggel. Így lett befutó Klinger János, aki Pilisszentivánra jegyeztette be a cégét, és akitől mai napig vásárolja a gyógyvizet a strandfürdőt üzemeltető önkormányzat.
Bozó Péter abban a ciklusban képviselőként tevékenykedett - később alpolgármestere is volt a falunak -, ma így emlékszik a történetre. A strandot könyvjóváírással kapta meg a község az államtól és akkor felvetődött a kutak megvásárlásának gondolata is. Fehérvári Dezsőné jegyzőtől azt a tájékoztatást kapták, hogy 68 millió forintért tudnák megvenni a gyógyvízbázist. Abban az évben 53 millió forint volt az önkormányzat költségvetése. A jegyzőt bízták meg, hogy nézzen utána a hitellehetőségnek, bár a helyi tornaterem beruházás terven felüli költségei is terhelték akkor a községet. Végül a képviselők azt a tájékoztatást kapták, hogy sem hitelt, sem hitelgaranciát nem kaphatnak, ráadásul egy képviselő – akinek apja sokáig irányította a strandot – azt hangoztatta, hogy a kutak nagyon rossz állapotban vannak, sokba kerülne a felújításuk. Ezután mondtak le a képviselők a vételi jogról.
Ment minden
Dobos Irma, a Hidrológiai Társaság nyugdíjas tagja a kivásárlás időszakában a VIKUV gyógyvízüzem vezetője volt. Megkeresésünkre elmondta: nem értett egyet a profiltisztítással, mert elveszítettek neves gyógyforrásra épült palackozókat is, többek között az Apenta, a Mira és a Salvus került így magánkézbe. Utóbbiról érdemes tudni, hogy 1972-ben 1 millió 209 ezer litert palackoztak belőle. Megemlítette, hogy olajkutató fúrás során 1937-ben 540 méter mélységben találtak rá Bükkszéken az értékes, 37-39 Celsius fokos, a világon egyedülálló összetételű hévízre, ami később megkapta a gyógyvízminősítést. A labor- és orvosi vizsgálatok bizonyították, hogy ennek fogyasztása jó hatással van a gyomorbántalmakra, a légzőszervi megbetegedésekre és a savtúltengésre is. Dobos Irma azt mondta, „érdekesnek tűnt számára” a bükkszéki magánosítás, de nem lepődött meg, mert Visegrád hévízkútját is így privatizálták. Ott előbb tíz, majd 20 évre adtak engedélyt az új tulajdonosnak, hiszen „ma Magyarországon mindent meg lehet csinálni”.
Bitay Endre a VIKUV vezérigazgatója néhány adatot említett a kivásárlással kapcsolatban. A vállalkozó 12 000 négyzetméter földterületet, két kutat és jelentős értékű tárgyi eszközt vásárolt meg. Ma is érthetetlennek minősíti a község akkori vezetőinek elutasító döntését, mert „ilyet nem szabad csinálni”. Véleménye szerint az egész település jólétét határozza meg a strand, különösen Bükkszék esetében, ahol alig akad munkahely, az idegenforgalom viszont javít a helyzeten.
Nagy dobás a kútfúrás
Az Egertől 22 kilométerre fekvő falut Zagyva Ferencné 2006-tól irányítja. Az első években igyekezett minimálisra csökkenteni a strand üzemeltetéséből származó veszteséget, ennek érdekévben tárgyalásokat folytatott Klinger Jánossal, akárcsak elődei. Megemlítette, volt olyan pillanat, amikor úgy tűnt, hogy 340 millió forintért sikerül megszerezniük a gyógyvízbázist, ám végül nem jártak sikerrel. Klinger időközben levédette a Salvus elnevezést is.
A polgármester aztán feladta a szélmalomharcot és utánajárt a lehetőségeknek. Megtudta, nincs akadálya saját kút fúrásának, aminek a bekerülési költsége kevesebb, mint a strandhoz szükséges egyetlen évi vízmennyiség megvásárlása. Elindította az engedélyeztetési eljárást, amire ezen a héten került rá az utolsó pecsét az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségen. Bükkszék évi 55 ezer köbméter víz kivételére lesz jogosult, ha a határozat 15 nap múlva jogerőre emelkedik.
A saját vízbázis kialakítása ettől az évtől egyébként duplán fontos, hiszen decemberben átadták a fedett fürdőt, a korábbi nyári nyitva tartás ekkortól folyamatosra változott. Így viszont a szezonális vízvásárlás helyébe is állandó fogyasztás lépett, ami jókora költséget jelentene az üzemeltető önkormányzatnak és amit most 1000,- Ft/köbméter áron biztosít a Klinger János tulajdonában lévő Salvus Kft.
Az 1,3 milliárdos fejlesztésből Bükkszék 750 millió forint önrészt vállalt magára hitel formájában, amely összeget 25 év alatt kell visszafizetni. Természetesen számítanak a kormány ígéretére is az adósságvállalás tekintetében (Bükkszék azon kistelepülések közé tartozik, melyek adósságát nem vállalta át automatikusan a kormány), amiről most folynak a tárgyalások, hisz valódi vállalkozásélénkítés és munkahelyteremtés miatt vágtak bele a fejlesztésbe egyéb lehetőség híján. A polgármester arról tájékoztatott, hogy másfél hónappal az új beruházás átadása után máris érzékelhető az idegenfogalom növekedése, ami idáig csak május 1-től augusztus 31-ig volt tapasztalható. Az ingatlanpiac is reagált, azonnal emelkedtek az árak, vagyis érezhetően felértékelődött Bükkszék és a kistérség. Terveik szerint hamarosan kiírják a közbeszerzést, a nyertesnek pedig vállalnia kell a munkálatok mielőbbi elkezdését, mert a nyári szezonban már saját vizükkel akarják feltölteni a kinti medencéket.
Megfúrhatják a kútfúrást
A Salvus Kft. szerint nem kell új kutat fúrni Bükkszéken, mert van elég vízhozama a jelenlegi rendszernek – írta közleményében Klinger János ügyvezető. Több neves szakembert megkerestek, az ő álláspontjuk az, hogy egy új fúrás veszélyezteti a Salvus gyógyvíz minőségét és mennyiségét, ami a falunak sem lehet érdeke. Üdvözlik a strandfejlesztést, amihez úgy akartak hozzájárulni, hogy felajánlották az árcsökkentést: 100,- Ft/köbméter ajánlatot tettek, amit Bükkszék Község Önkormányzata levélben utasított vissza. A Salvus Kft. határozott álláspontja, hogy egy új kút fúrása veszélyezteti a vízbázist és abban helyrehozhatatlan károkat okozhat, ezért a február elején hozzájuk érkezett határozat ellen fellebbezéssel fognak élni.
Zagyva Ferencné ezek után rendelkezésünkre bocsátotta a Salvus Kft.-től kapott ajánlatot. Abban az szerepel, hogy 15000 köbméter Salvus vizet adna a társaság 100,- Ft/köbméter áron, mert a cégnél úgy gondolják, hogy vízforgatásos rendszerben ekkora mennyiség is elég lenne a fürdő üzemeltetéséhez. A 15 ezer fölötti mennyiséget 331 Ft/köbméter áron biztosítanák. Feltételként szabták viszont, hogy mindez csak abban az esetben él, ha a képviselők „a hatóságokhoz harmadszor is benyújtott kútfúrás iránti kérelmüket egyidejűleg visszavonják”.
A polgármester viszont úgy érzi, csak akkor lesz biztonságos a gyógyfürdő működése, ha ők kezelik a csapokat. Néhány éve ugyanis előfordult, hogy kánikulai csúcsszezonban, augusztus 20-án és további három napon át szárazak voltak a bükkszéki medencék, mert a tulajdonos tartozásra hivatkozva elzárta a vizet. Ráadásul gyógyvíz esetében nem alkalmazható a vízforgatás, mert a mikroszűrők és a technológiával járó vegyszerezés lerontanák a minőséget.