2013. január. 31. 15:49 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. január. 31. 16:18 Itthon

Orbánékat tüntetők várják majd Gyulán

Orbánból egy is sok(k) címmel tiltakoznak helyi ellenzéki pártok a Fidesz-KDNP február 5-i gyulai kihelyezett frakcióülése idején - közölte a beol.hu Békés megyei híroldal.

A Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt, a Szolidaritás, illetve a gyulai Kobak Klub aktivistái demonstrációt szerveznek a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülése ellen - írta a beol.hu.

"A demonstrációval kívánjuk felhívni a választópolgárok figyelmét arra, hogy az elmúlt két és fél évben milyen károkat okozott Békés megyében a Fidesz-KDNP felelőtlen gazdaságpolitikája" - olvasható a szervezők közleményében.

Az ellenzékiek a közlemény szerint tiltakozásukat kívánják kifejezni a köz- és felsőoktatást érintő kirekesztő politika, valamint az önkormányzatiság módszeres és tervszerű ellehetetlenítése és leépítése ellen. A szervezők fél ötre várják a céljaikkal egyetértőket a gyulai Kossuth térre, kérik, hogy a résztvevők gyertyát vagy fáklyát vigyenek magukkal.

A Fidesz-KDNP frakciója február 5-én tartja majd Gyulán kihelyezett, a tavaszi ülésszakra felkészítő ülését.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?