2013. január. 27. 19:51 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. január. 27. 19:51 Itthon

Videón üzent Jávor Benedek

Jávor Benedek többek között azzal indokolta Facebook-oldalán közölt videóüzenetében, hogy platformja tagjaival együtt kilép az LMP-ből, hogy nem csak elkergetni akarja az Orbán-kormányt, de egy új politikai erő létrehozásával egy új köztársaság felépítése felé is szeretne elindulni.

"A Párbeszéd Platformban azért dolgozunk, hogy Magyarországon 2014-ben kormányváltás legyen" - így kezdődik az a videóüzenet, amelyet az LMP-ből kilépett Jávor Benedek tett közzé Facebook-oldalán.

"Úgy tűnik, hogy az LMP-n belül ezt a célunkat nem tudjuk hatékonyan megvalósítani, ezért egy nagyon nehéz döntésre szántuk rá magunkat a platform mai közgyűlésén, ahol mintegy 100 platformtag részvételével úgy döntöttünk, hogy kilépünk az LMP-ből és egy olyan új politikai erőt hozunk létre, amely nevéhez híven az együttműködés és a párbeszéd szellemét is hordozza" - fejti ki a politikus.

Jávor arról is beszélk: nem könnyű szívvel hoztuk meg ezt a döntést, öt évet dolgoztunk együtt az LMP-ben azokkal, akiket most elhagyunk. "Reméljük, hogy ez a munka, és az ennek során kialakult kölcsönös megbecsülés nem múlik el nyomtalanul, ugyanakkor azt gondoljuk, hogy véget kellett vetni annak a belső feszültségnek, azoknak a belső konfliktusoknak, amelyek megbénították az LMP munkáját az elmúlt hónapokban."

"Mind a két fél jobban jár akkor, ha az általa helyesnek gondolt stratégiát szabadon meg tudja valósítani, és az energiáit nem arra kell fordítsa, hogy belső konfliktusokat kezeljen" - véli Jávor.

Az új politikai erő létrehozásával garanciái akarnak lenni annak, hogy egy esetleges kormányváltás ne csupán az Orbán-kormány elzavarását jelentse, hanem egy új köztársaság, egy új Magyarország felépítésének az első lépése is legyen.

"Ehhez kaptuk meg ma a platformtagok egynhangú támogatását" - teszi hozzá Jávor.

A teljes videófelvételt itt tekinthetik meg.

Hirdetés