2013. január. 24. 21:25 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 24. 21:23 Itthon

E-útdíj: még vannak ötletek a kormány tarsolyában

A kormányszóvivő szerint "négy-öt elképzelés formálódik" az elektronikus útdíjszedési rendszer bevezetésével kapcsolatban; döntés még nincs, de a rendszer a megfelelő időben elindulhat, és a tervezett költségvetési bevétel is befolyik.

A kabinet szerdán első olvasatban tárgyalta a kérdést, még nem került pont a végére, egy következő ülésen zárják majd le - mondta Giró-Szász András csütörtökön este a Hír TV Rájátszás című műsorában. Mindegyik változat két dologra egyértelmű választ ad: arra, hogy nem lesz bevétel-kiesés a költségvetésben, másrészt arra, hogy megfelelő időben be tudják vezetni a rendszert - emelte ki. Arra a kérdésre, hogy lesz-e újabb tenderkiírás, azt mondta: "erről még nem született döntés, mert még nincs döntés arról, hogy melyik elképzelés a befutó".

"A kormány arról döntött, hogy azt a bohózatot, ami végbement a pályázatot megnyerő, aztán az azt nem vállaló cég kapcsán, többet nem kívánja végigjátszani, és saját erőforrásokat felhasználva saját maga oldja meg ezt a problémát" - fogalmazott a kormányszóvivő.   

Az e-útdíjrendszer júliusi bevezetésének realitásáról azt közölte: a miniszterelnök, a nemzeti fejlesztési miniszter és a nemzetgazdasági miniszter is világossá tette, hogy semmiféle problémát nem okoz a 2013-as költségvetésben a kialakult helyzet. Ez annyit jelenthet, hogy 2013-ban be fogják vezetni a rendszert - fogalmazott. Hozzátette: a bevezetés időpontjára pontos dátumot nem tud mondani, de "időarányosan ugyanakkor kell bevezetni, ha ugyanakkora bevétellel számolnak."

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.