2013. január. 22. 19:53 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 22. 19:49 Itthon

Három évre ítéltek egy kocsmai verekedőt Debrecenben

A Debreceni Ítélőtábla 3 év börtönbüntetésre súlyosította kedden annak a férfinak a büntetését, akit testi sértés miatt első fokon 2 év 4 hónap börtönre ítélt a Debreceni Törvényszék. A vádlott egy konyári kocsmában verekedett, ahol meghalt egy férfi.

A férfi 2009 júniusában Konyáron egy helyi kocsmában italozott, a sértett több személybe, köztük a vádlottba is belekötött, szóváltás alakult ki közöttük, majd a sértett elhagyta a helyszínt azzal, hogy a fiával visszajön és "elrendezik" a dolgot.

Nem sokkal később vissza is érkezett, ekkor újra vitatkozni kezdtek. A vádlott a kocsma bejáratánál ököllel megütötte a sértettet, aki hanyatt esett, a fejét beverte a járdába és azonnal eszméletét vesztette. A mentők kórházba szállították, de a szakszerű orvosi ellátás ellenére elhunyt. A sértett halála erőszakos úton, koponyatörés, agyzúzódás, következményes keringési és légzési elégtelenség miatt állt be.

Az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék a vádlottat 2012 szeptemberében testi sértés bűntette miatt 2 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyektől, kimondva, hogy a vádlott a büntetése felének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható.

A Debreceni Ítélőtábla kedden megváltoztatta a törvényszék ítéletét, a vádlottat 3 év börtönnel sújtotta, egyebekben helybenhagyta az elsőfokú döntést. Az ítélet jogerős – mondta Fórizs Ildikó, a táblabíróság szóvivője.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.