2013. január. 18. 19:16 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 18. 19:16 Itthon

Jobbikosok várták Bajnait és Kónyát Veszprémben

Állítsa meg a kormány azt a politikát, ami az ország elszegényedéséhez vezet - mondta Bajnai Gordon volt miniszterelnök egy Veszprémben rendezett pénteki fórumon. A Jobbik veszprémi alapszervezete a helyszínen körülbelül tíz tüntetővel demonstrált a rendezvény ellen.

A Haza és Haladás Egyesület elnöke, az Együtt 2014 választói mozgalom társalapítója a Magyar Szolidaritás Mozgalom meghívására érkezett Veszprémbe, ahol a mozgalommal közösen tartott fórumot.

Azt mondta, a Fidesz az adóemelés kormánya, amely olyan egykulcsos adót vezetett be, amitől a lakosság kétharmadának a bére kevesebb lett. Eljött az ideje, hogy akár innen, Veszprémből is felszólítsuk a kormányt, hogy állítsa meg azt a politikát, ami Magyarországot elszegényíti és a gazdaságot idén is zsugorodásba taszítja - jelentette ki. 

Bajnai felszólította a kormányt arra is, hogy csökkentse a vállalkozók minimálbérre rakódó terheit, növelje meg a munkanélküli segély időtartamát három hónapról legalább hat, de inkább kilenc hónapra és módosítson az egykulcsos adón.

Itt az ideje, hogy a kormány beismerje - ugyanúgy, mint a tandíj, a választási regisztráció és más kérdések kapcsán -, hogy kártékony politikát folytat és változtasson azon, amíg nem késő. Legalább állítsa meg a visszaesést, "aztán majd 2014-től remélem, újra be tudjuk indítani a növekedés motorját, s Magyarországot újra el tudjuk indítani felfelé" - fogalmazott.

Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke közölte, tarthatatlan az az állapot, hogy az állam a munkavállalók egy részét rabszolgának tekinti, és a teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkásokat a minimálbér alatt fizeti. Ezt szerinte azonnal orvosolnia kell a kormánynak.

Arra a kérdésére, hogy mely szervezetekkel képzelhető el részéről a kormányalakítás, Bajnai Gordon azt válaszolta, neveket nem tud mondani, csak elveket. Most nem az a dolguk, hogy pozíciókat osztogassanak el egymás között, hanem hogy összefogják a minden rekordot felülmúló számú bizonytalan választót.

Garanciát kell adni, hogy a politika becsülete helyreállítható, valamint világos, közérthető programmal kell elmagyarázni, hogyan akarják a választók életét hosszú távon javítani - tette hozzá. Koalíciót azzal lehet kötni, akiknek ehhez megvan a megfelelő támogatottságuk, reális, szakszerű programjaik vannak és készek vállalni a garanciákat az új korszakhoz.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.