2013. január. 11. 10:43 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 11. 10:38 Itthon

Vádat emeltek a Bándy-gyilkosság gyanúsítottja ellen

Benyújtotta a Baranya Megyei Főügyészség a vádiratot a Pécsi Törvényszéknek pénteken Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának ügyében. A gyanúsított P. László életfogytiglani börtönt kaphat.

P. Lászlót aljas indokból elkövetett emberöléssel és kifosztással vádolják - mondta Petréteiné Malomsoki Csilla, a főügyészség helyettes vezetője. Ha a bíróság bűnösnek mondja ki, akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is sújthatja.

A rendőrség tavaly decemberben vádemelési javaslattal zárta le a Bándy Kata megölése miatt indult nyomozást. Sólymos Sára, a gyanúsított védője akkor az MTI-nek azt mondta: a vádemelési javaslat az eredeti gyanúsításnak megfelelő. Hozzátette, miután kiemelt ügyről van szó, a vádirat elkészítését követően már február végén megkezdődhet az elsőfokú bírósági tárgyalás.

Bándy Kata 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult haza egy pécsi sörözőből, de otthonába nem érkezett meg. Holttestét július 11-én délután találták meg a Délibáb utcában, egy bokros területen. A rendőrök a helyszíni szemle során megállapították az idegenkezűséget, és a aljas indokból elkövetett emberölés miatt nyomozást rendeltek el. A gyanúsítottat július 14-én azonosították P. László személyében.

A férfit egy napon át üldözték, majd elfogták. A feltételezett elkövető a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott hétórás kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, a Pécsi Városi Bíróság pedig elrendelte az előzetes letartóztatását.

Dakos József, a Baranya rendőrfőkapitánya az ügyről július 21-én tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a férfi egyedül követte el tettét. A dandártábornok hozzáfűzte, a gyanúsított azt állította, szintetikus kábítószert fogyasztott a tett éjszakáján, és a drogra alkoholt ivott.

Augusztusban az igazságügyi orvos és pszichológus szakértők megállapították, hogy P. László teljes mértékben beszámítható, nem volt korlátozva abban, hogy felismerje cselekménye veszélyességét, annak következményeit. A szakértők szerint a férfi beszámítási képességét kábítószer- vagy italfogyasztás sem befolyásolta.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.