2013. január. 05. 13:48 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 05. 13:46 Itthon

Külföldön is címlapos az Ab döntése

Az Alkotmánybíróság tegnapi döntésének nemzetközi visszhangja az, hogy a kormány kapott egy nagy pofot. Német, svájci és osztrák lapok, valamint a német közszolgálati műsorszóró is hosszan elemezte az Alkotmánybíróság (Ab) választási eljárásról szóló törvénnyel kapcsolatos tegnapi döntését, illetve annak várható következéményeit.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) német konzervatív lap a címlapján közölt hír mellett elemzést is közölt az ügyről Magyarországi választójog - Kinek az előnyére? címmel. Az elemzés szerzője, Stephan Löwenstein, a lap Magyarországgal is foglalkozó bécsi tudósítója kiemelte: nem egyértelmű, hogy kinek az előnyére váltak volna a megsemmisített választási eljárási szabályok.

Például az előzetes választási regisztráció az ellenzéki bírálatok szerint kirekesztette volna a választásból egyebek között a képzetlen rétegeket, de nem biztos, hogy ez valóban a Fidesz javát szolgálta volna, hiszen a párt törzsválasztói jellemzően vidékiek, éppen úgy, mint a képzetlen rétegek. Van azonban a szabályozásnak egy része, amelyet nem érintett az Ab döntése, és jóval fontosabb a hatályon kívül helyezett elemeknél. Ez a "többségi választójog", vagyis az, hogy a választási rendszer a legerősebb pártnak kedvez - emelte ki a FAZ tudósítója.

Az ARD német közszolgálati műsorszóró társaság hírportálján Ralf Borchard bécsi tudósító beszámolója olvasható "Orbán miniszterelnök veresége - az alkotmánybíróság megbuktatja a választójogi reformot címmel. A szerző kifejtette: az Ab döntése Orbán számára "jelentős vereség", az ellenzék számára pedig "jelképes győzelem". "A kormány első ízben törődött bele, hogy vereséget szenvedett" - tette hozzá. Az ARD tudósítója megjegyezte: Orbánnak a Fidesz kétharmados többsége ellenére fokozódó ellenállásra kell számítania, és nemcsak az EU-ban, hanem Magyarországon is.

A Der Standard című liberális osztrák napilap szerint: az Ab ítélete az eddigi legsúlyosabb vereség, amelyet hatalomra lépése óta el kellett könyvelnie Orbán Viktornak. "Magyarország erős embere" korábbi alkalmakkor úgy lépett túl az Ab döntésén, hogy hatásköröket vont meg a testülettől - tette hozzá a szerző, Gregor Mayer budapesti tudósító. Először úgy nézett ki, most is ez történik majd: amikor az Ab egy héttel ezelőtt formai okok miatt törölte a regisztrációt az alkotmány átmeneti rendelkezései közül, Rogán Antal frakcióvezető még úgy foglalt állást, hogy az alkotmány törzsszövegében rögzítik a regisztrációt. Ezzel azonban Orbán és bizalmasai átléptek volna egy "vörös vonalat", ugyanis megkérdőjelezhető lett volna a következő választások legitimitása, ha az Ab nemleges állásfoglalása ellenére is fennállt volna a regisztrációs kötelezettség - véli a szerző.

A Die Presse című konzervatív lap budapesti tudósítója, Peter Bognar szintén súlyos vereségként értékelte az ítéletet a kormány szemszögéből. Szerinte Áder Jánosnak állhatatosságával sikerült kifognia a szelet mindazoknak a vitorlájából, akik hivatalba lépésekor azt állították, ugyanúgy "Orbán bábja" lesz, mint elődje volt.
Ettő eltér a véleménye a Die Presse jegyzetírójának, Helmar Dumbsnak. "Első pillantásra egyértelműen úgy tűnik, hogy Orbán Viktor konzervatív miniszterelnök és soviniszta felhangoktól nem idegenkedő pártja, a Fidesz a nap vesztese" - írta. Közelebbről megvizsgálva a dolgot azonban - folytatta - az Ab döntése "óriási pofon" Orbán ellenfeleinek. Valóban ébernek kell lenni, amikor az Orbán-kormány kritikus hangvételű tömegtájékoztatási eszközöket "sanyargat", és még inkább, ha valóban korlátozza a demokratikus versenyt. De amíg egy olyan államfő van - méghozzá Orbán táborából -, aki kéri egy ilyen rendelkezés alkotmányossági kontrollját, és olyan alkotmánybíróság, amely megsemmisíti azt, addig nem indokolt tekintélyelvű államról beszélni - vélte Dumbs.

A svájci Neue Zürcher Zeitung budapesti tudósítója szerint az Alkotmánybíróság döntése pofon az Orbán-kormány számára, annál is inkább, mert "a 15 alkotmánybíró több mint fele a Fideszből jön, vagy legalábbis közel áll a kormánypárthoz". Az Alkotmánybíróság, de Áder János államfő is bizonyította az Orbán-kormánytól való függetlenségét azzal, hogy szakszerűen viselkedett ebben a rendkívül vitatott kérdésben - írta a liberális konzervatív világlap internetes cikkében Charles Ritterband.

Hirdetés