2012. december. 28. 12:05 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 28. 16:35 Itthon

Holttest egy pesti utcán: közeli ismerőst gyanúsítanak

Közeli ismerőse ölte meg a rendőrség gyanúja szerint azt a 38 éves, gyermekeit egyedül nevelő nőt december 22-én Budapesten, a XVII. kerületi Csongrád utcában, akinek holttestére az utcán találtak rá - közölte Sulányi Vilmos, a BRFK életvédelmi alosztályvezetője pénteki sajtótájékoztatóján.

Az asszony holttestére december 22-én közterületen találtak rá, és rövid időn belül mintegy száz rendőr, köztük a Készenléti Rendőrség munkatársai végeztek tanú- és terepkutatást.

Az alosztályvezető szerint nyilvánvaló volt, hogy gyilkosság történt, és az is, hogy nem vagyoni indíttatású emberölésről van szó, mert az áldozat értékeit nem vitték el.

A nyomozók harminckét órán belül eljutottak a gyanúsítotthoz, egy 34 éves férfihez, akit először tanúként hallgattak ki. 

Az alosztályvezető a gyilkosság részleteiről nem beszélt, csak annyit mondott, hogy "elképesztő brutalitással" végeztek az áldozattal. Az MTI más forrásból úgy tudja, hogy a nőt az utcán megkéselték. 

A gyilkosság indítékát firtató kérdésekre Sulányi Vilmos azt mondta, a nő és a férfi között közeli ismerősi kapcsolat volt, és a rendőrség gyanúja szerint a bűncselekmény indítéka is ebből eredhetett.


 

Hirdetés
Címkék
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.