2012. december. 20. 11:29 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 20. 12:54 Itthon

Esztergom százmilliót kapott az államtól

Százmillió forint támogatást utalt át az állam Esztergom számlájára az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (önhiki) önkormányzatok keretéből - tájékoztatott a város Fidesz-KDNP-frakciója csütörtökön.

Közleményükben azt írták: az átutalt támogatás segíti az önkormányzat és a polgármesteri hivatal működését. A frakciószövetség emlékeztetett arra, hogy még nyár végén terjesztették a képviselő-testület elé azt a határozati javaslatot, amelyben az önhiki-keretből kért a város támogatást. A tárgyalásokat Völner Pál választókerületi elnök kezdeményezte, és ennek eredményeképpen százmillió forint már megérkezett Esztergom számlájára.

A Fidesz-KDNP képviselői bíznak abban, hogy a jövőbeni állami hitelátvállalással, amely mintegy 9 milliárd forint segítséget nyújthat a városnak, helyreáll Esztergom gazdasági helyzete.

Tétényi Éva független polgármester elmondta: iparűzési adóból 228 millió forint folyt be a város költségvetésébe, és az államtól kapott 100 millió forint megérkezése után is még 300 milliós a hiány a számlán. Így egyes kötelezően ellátandó önkormányzati feladatokra, mint amilyen a közvilágítás és a hóeltakarítás is, nincs fedezet - tette hozzá.

Tétényi Éva október elején jelentette be, hogy az esztergomi önkormányzat számláját 400 millió forintos inkasszóval terhelte meg az állam az általa átvett intézmények költségeinek fedezésére, ezzel a város fizetésképtelenné vált. 

Október végén Völner Pál, a Fidesz Komárom-Esztergom megyei elnöke azt vetítette előre, hogy a város 23-24 milliárdos adósságából 9-10 milliárd forint állami átvállalással helyreállhat a város likviditása.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.