2012. december. 18. 17:43 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. december. 19. 08:29 Itthon

Orbán-ellenes óriásplakátra bukkantak Budapesten

A Bajnai Gordon lejáratására szolgáló, kormányközeli álcivil óriásplakát-kampány paródiái már nem csak az interneten hemzsegnek - írja az Index.

„Együtt tették tönkre az oktatást. Ebből most már elég!" - áll azon az óriásplakáton, ami az Alkotás utcában, a Sportkórház kerítésén, az Epamedia birtokában lévő plakáthelyen jelent meg kedden. A szöveg fölött Hoffmann Rózsa és Orbán Viktor erősen szemcsés fotója látható - számol be az Index.

A plakát a Békemenetet is szervező Civil Összefogás Fórum kampányának paródiája, a Fidesz-rajongó szervezet „Együtt tették tönkre az országot. Ebből egyszer már elég volt" feliratos Gyurcsány-Bajnai-képekkel próbálta népszerűtlenné tenni Bajnai Gordont, rögtön azután, hogy az exminiszterelnök újra politikai szerepet vállalt.

A friss plakáton nincsen feltüntetve, hogy ki áll az akció mögött. Az Index beszélt Török Zsolttal, az MSZP szóvivőjével és Juhász Péterrel, a Milla vezetőjével, nekik nincs közük az akcióhoz és nem is hallottak arról, ki lehetett a szervező.

A plakát az Epamedia nevű cég birtokában lévő felületen található. Az Epamedia, a közterületi reklámpiac második legnagyobb szereplője, osztrák kézben van, mostani tulajdonosa Csányi Sándor milliárdostól vásárolta - írja a lap.

 

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.