2012. november. 28. 08:25 Népszava Utolsó frissítés: 2012. november. 28. 08:23 Itthon

Mégis a Hit Gyülekezetéé lehet az ajkai szakképző iskola

Mégis átveheti a Hit Gyülekezete az Ajkai Szakképző Iskola fenntartását, miután a Kúria hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszék szeptemberi döntését – írja a szerdai Népszava.

A Kúria elmarasztalta a Veszprém Megyei Kormányhivatalt, amely korábban arra hivatkozva indított pert az ajkai önkormányzat ellen a veszprémi bíróságon, hogy a szakiskola alapító okiratát május 31-ig át kellett volna írni, azaz új intézményt kellett volna létrehozni.

A kormányhivatal szerint ez volt a feltétele annak, hogy az ajkai iskola az idén szeptemberi tanévkezdéstől a Hit Gyülekezetének fenntartásában működhessen. A Kúria indoklásában azt cáfolta, hogy mindez az átadás feltétele lett volna – mondta a lapnak Schwartz Béla, Ajka MSZP-s polgármestere.

Ajka városa visszakapta önrendelkezési jogát iskolái felett, a Hit Gyülekezete pedig élhet törvény adta jogával az iskolafenntartásra - mondta a Kúria döntésével kapcsolatban Horváth András, a Hit Gyülekezetének oktatási főigazgatója.

Az ajkai önkormányzat képviselő-testülete május végén döntött úgy, hogy két iskola fenntartói jogát a Hit Gyülekezete kaphatja meg szeptember elsejétől. A Bródy Imre Gimnázium szülői és tanári közössége az átadás ellen foglalt állást, amit az önkormányzat jóvá is hagyott. Az Ajkai Szakképző Iskolában azonban elfogadták a fenntartóváltást, a Hit Gyülekezete pedig írásban garantálta, hogy sem a közalkalmazottakkal, sem a diákokkal szemben nem lesznek hitéleti elvárásaik.

A gyülekezet a hajdúsámsoni iskola üzemeltetését is átvette volna, de a Debreceni Törvényszék október közepén hatályon kívül helyezte az önkormányzat döntését az intézmény átadásáról. Az önkormányzat felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriának, de ebben az ügyben csak jövőre várható ítélet.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.