Itthon hvg.hu/Vas Népe 2012. november. 17. 20:23

Fotó: A kőszegi templomban deszkázott a gördeszkás pap

Kőszegen, a Kárpát-medencei Nemzeti Diákbajnokságon tartott bemutatót a gördeszkás papként ismert Lendvai Zoltán.

A rédicsi plébános, Lendvai Zoltán "gördeszkás pap" 2010-ben lett világszerte ismert, miután több videómegosztó oldalra is felkerült, beszámolt róla a Reuters, a BBC és a CNN is. Lendvai Zoltán több interjúban is azt hangsúlyozta: nem azért állt a gördeszkára, hogy produkálja magát. Hite szerint ugyanis a játékon át vezet az út a fiatalok szívéhez, akik ezáltal az egyházi tanításokhoz is közelebb kerülhetnek - írja a Vas Népe.

Ezt tette szombaton Kőszegen is, a Kárpát-medencei Nemzeti Diákbajnokság megnyitóján, ahová az Aranycsapat Alapítvány hívta meg. Lendvai Zoltán a Jézus Szíve Plébániatemplomban nyitányként megtartott ökumenikus istentisztelet után rövid gördeszkás bemutatót tartott az Erdélyből, Délvidékről, Kárpátaljáról és Felvidékről érkezett gyerekeknek. A fiatalokat ezután négy Károly Róbert-kori lovas vitéz kísérte el a várba, ahol Jurisics szobrát koszorúzták meg, majd mindannyian a Dr. Nagy László intézménybe mentek, ahol elkezdőtek a sportversenyek. A diákok sakk, asztalitenisz, birkózás, kézilabda sportágakban mérik össze tudásukat. Asztaliteniszben Jónyer István világ és Európa-bajnok, kézilabdában Farkas Ágnes olimpiai és vb-ezüstérmes sportoló a vasárnap délutánig tartó esemény fővédnöke.

Lendvai Zoltán szerint a fiatalokat a játékokkal lehet megszólítani
Ohr Tibor/Vas Népe
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.