2012. október. 23. 16:01 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 23. 17:56 Itthon

Békemenet, Milla, DK és Jobbik: hol hányan voltak?

Százezreket mozgattak meg a különböző pártok és szervezetek október 23-i rendezvényei Budapesten. Az MTI is megbecsülte az egyes rendezvények résztvevőinek a számát, a Belügyminisztérium pedig rendőrségi becslésre hivatkozva azt közölte, közel 400 ezren voltak a kormányoldali ünnepségen.

A Demokratikus Koalíció Egyetem téri rendezvényén mintegy ezren jelentek meg, a Jobbik Deák Ferenc téri nagygyűlésén néhány ezren vesznek részt. Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) egyesület demonstrációjának kezdetekor mintegy 20 ezren gyűltek össze. A Széna térről a Kossuth térre tartó Békemeneten mintegy 150 ezer ember vesz részt - becsülte az MTI.

Később a Belügyminisztérium ismertette a rendezvényekre vonatkozó rendőrségi létszámbecsléseket is, e szerint a Békemeneten több mint 150 ezren, a Milla tüntetésén csaknem 20 ezren, a Jobbik demonstrációján néhány ezren, a Demokratikus Koalíció rendezvényén több százan vettek részt.

Ezt követően a BM egy egymondatos közleményt is kiadott, amely szerint a hivatalos állami ünnepségre a Kossuth tér teljesen megtelt, a Békemenet résztvevői megtöltik az Alkotmány utcát és a környező mellékutakat. A rendőrség becslése szerint a rendezvényen közel 400 ezer fő vesz részt - írta a közlemény.

Az október 23-i eseményekről a folyamatos tudósításunkat itt olvashatja!

 

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.