Origo: Reding miatt változhat a választási regisztráció
Az Európai Bizottság figyelmeztetése miatt hajlik rá a kormány, hogy a korábbi tervekkel szemben mégis lehetővé tegye a levélben történő választási regisztrációt - írta az Origo. A portál szerint Viviane Reding, az EU alapjogi biztosa jelezte a kormánynak, hogy "baj lehet" a feliratkozási módok szűkítéséből.
Mégis visszahozná a Fidesz a levélben való regisztráció lehetőségét, annak ellenére, hogy egy hétfőn elfogadott módosító indítvánnyal éppen egy olyan alaptörvény-módosítást készített elő a kormánypárti többség, amely rögzítené, hogy a Magyarországon élők csak személyesen vagy az internetes ügyfélkapun keresztül iratkozhatnának fel a választásra - közölte az Origo.
A portál szerint a belföldi szavazók regisztrációs lehetőségeinek szűkítését nemcsak Brüsszelben, hanem párton belül is sokan bírálták, sőt Áder János köztársasági elnök is a leveles feliratkozás megtartása mellett érvelt Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Az Origo szerint Viviane Reding, az EU alapjogi biztosa informális úton jelezte a kormánynak, hogy a feliratkozási módok szűkítéséből "baj lehet". Redinget még a Demokratikus Koalíció kereste meg október elején azzal, hogy vizsgálja meg, sértik-e az EU alapjogi chartáját a választási regisztráció szabályai.
Mivel az alapjogi biztos a választási eljárási törvény egyéb részeit "alapvetően rendben lévőnek" találta, a kormány a részletszabály miatt nem akar újabb frontot nyitni a bizottsággal - mondták az Origónak az ügyre rálátó kormányzati források.
Az Országgyűlés hétfőn - 264 igen szavazattal, 85 nem ellenében - döntött a kormánypártok alaptörvény-módosító javaslatának kiegészítéséről. Eszerint az alaptörvény rögzítheti a névjegyzékbevétel kérelmezésének határidejét - vagyis hogy a feliratkozás a választást megelőző 15. napig kérhető - és módját.
A hétfői döntés még arról szólt, hogy Magyarországon élők személyesen vagy elektronikus úton, az internetes ügyfélkapun iratkozhatnak fel, levélben nem, míg a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok levélben vagy interneten kérhetik felvételüket a választói névjegyzékbe.