2012. október. 16. 16:15 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 16. 16:14 Itthon

Leváltották a nyolcadikos diáklányt megpofozó igazgatót

Visszavonták annak a kaposvári iskolaigazgatónak a kinevezését, akit egy diák bántalmazása miatt jogerősen pénzbüntetésre ítéltek - közölte Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna, a somogyi megyeszékhely Kodály Zoltán Központi Általános Iskolájának főigazgatója. A leváltott igazgató helyét 2013. július 31-éig az intézmény korábbi igazgatóhelyettese veszi át.

A Kaposvári Törvényszék szeptember 24-én garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt bűnösnek mondta ki, és jogerősen 240 ezer forint pénzbüntetésre ítélte Kovács Zoltánt, a kaposvári Berzsenyi Dániel Általános Iskola 56 éves igazgatóját, aki tavaly májusban megpofozott egy nyolcadikos lányt az iskola folyosóján, mert visszabeszélt neki.

A főigazgató az írásbeli ítélet kézhezvétele után közölte, a jogerős ítélet alapján, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénynek megfelelően október 16-ai hatállyal visszavonta a Berzsenyi tagiskola vezetőjének "magasabb vezetői", azaz igazgatói kinevezését.

A főigazgató korábban azt mondta, hogy az ügyben fegyelmi eljárást indítottak, de azt a jogerős bírósági döntésig felfüggesztették, és az ítéletnek megfelelően fognak majd eljárni az igazgatóval szemben. 

Az ügy előzménye az, hogy a Berzsenyi iskola igazgatója egy folyosón eldobott almacsutka miatt kérdőre vonta az ott tartózkodó tanulókat, de senki sem vállalta, hogy ő dobta volna el. Felszólította őket, hogy vegyék fel a csutkát, ezt egyikük meg is tette, közben azonban megjegyezte: "maga is itt volt, és maga sem látta".

Az igazgató ekkor a hajánál fogva visszarántotta a tanulót, és megpofozta. Látva, hogy a lánynak az ütésekről vérzik az orra és a szája, azt mondta, megérdemelte, amit kapott, legközelebb nem fog visszabeszélni. 

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.