2012. október. 03. 06:40 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 03. 08:45 Itthon

Az új Ptk.-ról vitáznak ma a parlamentben

Folytatják az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) általános vitáját szerdán a parlamentben. Az ülés reggel 9-kor kezdődik. Ezúttal az első, a második, a negyedik és a hetedik könyvekről mondhatják el véleményüket a képviselők.

Az Országgyűlés múlt szerdán kezdte meg a törvény vitáját az előterjesztői expozéval és a vezérszónoki felszólalásokkal.

A kormány július 11-én nyújtotta be indítványát, amelyet nem a kormány, hanem a Vékás Lajos akadémikus vezette polgári jogi kodifikációs főbizottság dolgozott ki.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium korábban a változtatásokra példaként említette, hogy a családjogi törvény rendelkezései integrálódnak a Ptk.-ba, bővülnek a jogi személyekre vonatkozó általános rendelkezések, és a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályozást is beépítik a javaslatba. Emellett az előterjesztés pontosítja például a rokontartás, az örökbefogadás és a gyámság szabályait.

Múlt héten Répássy Róbert előterjesztői expozéjában azt mondta, hogy az új Ptk. az első, demokratikus körülmények között megalkotott magánjogi kódex lesz Magyarországon, amely 2014. január 1-jén lép hatályba.

Szerdán megkezdik az általános vitáját annak a törvényjavaslatnak is, amely a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával kapcsolatos. Fideszes és KDNP-s képviselők azt kezdeményezik, hogy cégek, sajtótermékek, közintézmények ne viselhessék olyan személyek, kifejezések vagy szervezetek nevét, amelyek közvetlenül összefüggésbe hozhatók XX. századi önkényuralmi politikai rendszerekkel.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.