Sofőrt és asztalost keresnek a parlamentbe
Több tucat betöltetlen állás van a parlamentben, az üres helyek esetében a bruttó bérek havi 115-220 ezer forint között mozognak - írja a Blikk.
A Parlament honlapja szerint az Országgyűlés Hivatala 26 betöltetlen állást tart nyilván, ezeknek pedig csak a feléhez szükséges diploma - írja a Blikk.
A többi álláshelyet középfokú végzettséggel is el lehet nyerni, négy státuszhoz pedig szakképzettség sem kell - részletezi hétfői számában a lap. A minisztériumok esetében a diploma nélküli állásokra gyakran a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) veszi fel a dolgozókat, de hol egyik, hol másik tárcához küldi őket, attól függően, éppen hol van munka.
"Keresünk asztalos, festő, építésztechnikus, felvonókezelő, gépjárművezető, iratkezelő és biztonságtechnikai előadó munkatársakat" - írta a Blikknek a főigazgatóság. A fizetéseket a közalkalmazotti bértábla és az éves költségvetési keret határozza meg, így az üres álláshelyek esetében a bruttó bérek havi 115-220 ezer forint között mozognak.
Az adott poszt elnyeréséhez egyébként nem elég a jó szakmai háttér. Közalkalmazott csak büntetlen előéletű személy lehet, de szempont lehet a jó megjelenés is. Végül egyes beosztásokban - például állami vezetőket szállító sofőr - felvétel előtt nemzetbiztonsági ellenőrzésen is át kell esni.