2012. szeptember. 27. 18:38 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 27. 19:12 Itthon

Megvan a feltételezett domonyvölgyi gyilkos

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ munkatársai elfogták csütörtökön a domonyvölgyi emberölés feltételezett elkövetőjét - közölte a rendőrség.

A rendőrség közleményében egyelőre nincsenek részletek a feltételezett tettes elfogásáról.

Hétfőn találták meg egy nő holttestét a Pest megyei Domonyvölgynél. A megyei rendőrség emberölés bűntette miatt folytat eljárást az ügyben, miután az orvos szakértő megállapította, hogy az elhunyt halálát idegenkezűség okozta.

A hétfői gyilkosság után a gödöllői Szent István Egyetem körlevelet küldött a diákoknak, hogy ne járjanak egyedül a környéken. Egy diák azt mondta ugyanis korábban, hogy ismerte az áldozatot, a gyilkos egy kereszteződésben ugrott be az autójába, és azóta rettegtek az egyetem női dolgozói illetve diákjai.

A feltételezett gyilkosról fantomképet készítettek, ennek alapján egy 18 és 25 év közötti fehér bőrű, borostás férfit kerestek.

Az RTL Híradó szerint elképzelhető, hogy ugyanez a támadó gyilkolt meg három hete egy férfit is Budapesten. A két gyilkosságot ugyanúgy követték el: a gyilkos egyszer nyakon szúrta áldozatait, majd magukra hagyta őket és elmenekült. 

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: egyelőre többet nem közölnek, és péntekre ígért bővebb tájékoztatást.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.