Gyurcsány Ferenc nem indul 2014-ben a miniszterelnökségért – jelentette be a Demokratikus Koalíció elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Össze kell fogni, mert ha a demokratikus ellenzéki oldal felaprózódik, akkor „Orbán a markába fog röhögni”, és az ellenzék nem tud győzni - mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Azonban arra a kérdésre, hogy ki fogja, tudja vezetni az egyesült ellenzéket, Gyurcsány Ferenc elmondta: nem a személyek kérdése a lényeg, és bejelentette: senkinek sem kell megküzdenie vele a miniszterelnökségéért, mert 2014-ben nem indul a kormányfői székért.
Legalább beszélünk a választási regisztrációról, és meg fog indulni egy folyamat, hogy a kormány nem tudja némán keresztülvinni az akaratát A Demokratikus Koalíció elnöke – aki vasárnap este óta éhségsztrájkol három társával a Kossuth téren – elmondta: sokan látogatták meg, de a választási regisztrációról kevés szó esett. Szombat délután háromkor nagygyűlést tartanak a Batthyányi-örökmécsesnél, ahol nyilvánosságra fogják hozni a következő lépéseket.
A pártelnök szerint be kell fejezni az ellentétek mélyítését a demokratikus ellenzéken belül, és – a Magyar Szolidaritás Mozgalom javaslatához csatlakozva – a DK is részt vesz október 23-án az ellenzéki tüntetésen, hogy megmutathassák, ők vannak többen.