2012. augusztus. 20. 10:42 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 20. 10:42 Itthon

Hende: szükség van a honvédelmi rendszer megújítására

Az augusztus 20-i állami ünnepségen, a Parlament épülete előtti Kossuth Lajos téren tettek ünnepélyes esküt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzett ifjú katonatisztek.

Ebben az évben hatvan férfit és tizenhat nőt avattak tisztté hadnagyi rendfokozattal, valamennyien a 2011. február 1-jén megalakult Ludovika Zászlóalj állományába tartoznak, a hetvenhat fiatal közül huszonegy kiváló eredménnyel végzett.

Hende Csaba honvédelmi miniszter az eskütétel előtt mondott beszédében azt mondta: augusztus 20. az összetartozás ünnepe, mert van közös múltunk és jövőnk. Magyar katonák, honvédek nélkül nem állhat meg a haza, honvédtisztekre mindig szükség lesz, és készen kell állniuk a kihívásokra - fogalmazott. Hozzátette: szükség van a honvédelemre, a honvédelmi rendszer megújítására.

A honvédtisztek a miniszter beszéde után tettek ünnepi fogadalmat, majd az eskü szövegének díszpéldányát a fogadalmi szöveg előmondója átadta Áder János köztársasági elnöknek, ezt követően kardrántással erősítették meg esküjüket "A hazáért, mindhalálig!" kiáltással.

Áder János államfő az esküt tett fiatal honvédtisztek előtt azt mondta, új kor kezdetén állunk, hiszen a régi világ válságba jutott és csak azok a nemzetek lesznek a XXI. század nyertesei, akik képesek "felemelni a lelkük". A köztársasági elnök egy újabb "bölcs kiegyezés" szükségességét hangsúlyozta.

Az ünnepélyes eskütételt sok százan kísérték figyelemmel a Kossuth téren, amely az idén közvetlenül az állami lobogó felvonása után kezdődött. A nemzeti ünnep alkalmából az Országház épületének főbejáratát nemzeti színbe öltöztették, az északi és a déli részén tribünöket állítottak fel, ahonnan a Magyar Honvédség tiszti kara, valamint a diplomácia testület foglalt helyet, míg a Parlament előtti parkoló déli oldalánál a tisztjelöltek hozzátartozói ülhettek. A központi állami ünnepségen közreműködött a Magyar Rádió Gyermekkórusa és a Magyar Rádió Zenekara.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.