hvg.hu: Az elmúlt egy év talán a legmozgalmasabb volt a rendszerváltás óta a felsőoktatás történetében. Új, radikális változásokat hozó felsőoktatási törvény született, megindult az intézményi struktúra átalakítása, eközben pedig a keretszámok drasztikus csökkentése, és a hallgatók „röghöz kötése” miatt heves tiltakozások voltak országszerte. Mennyire volt képes a Magyar Rektori Konferencia befolyásolni az eseményeket?

Bódis József: Épp akkor zajlott a törvénykezés finise, amikor átvettem az MRK elnöki székét, és rendkívül intenzív egyeztetéseket folytattunk. A különböző szövegváltozatokról folyamatosan részletes véleményeket, javaslatokat készítettünk a konferencia összes tagjának együttműködésével – az én dolgom ezek képviselete volt. Megítélésem szerint ez a közös vélemény komoly tapasztalatokra épült és szakmailag mélyen megalapozott volt. Az már egy másik kérdés, hogy ebből sok minden már nem került bele a törvénybe, arra kaptunk ígéretet, hogy a későbbi kormányrendeletek során is figyelembe veszik a javaslatainkat.

hvg.hu: A 2010 óta zajló átalakításokat figyelve van egy olyan érzése az embernek, hogy a kormányzat nem igazán veszi komolyan a szakmai szervezeteket, mind általában, mind a felsőoktatás terén. Ön hogy látja, mennyire kezelte az MRK-t partnerként az oktatási államtitkárság?

Bódis József

pte.hu

B.J: Ezen a téren érdekes kettősséget figyeltünk meg. Azt nem mondhatjuk, hogy nem kértek tőlünk szakmai anyagokat, javaslatokat, erre ugyanis igény mutatkozott a kormányzat részéről, és mi természetesen ezeket szállítottuk is. Az viszont komoly csalódást jelentett számunkra, hogy ezek sok vonatkozása végül nem jelent meg az írott anyagokban. Összességében mi azt szerettük volna elérni, hogy fontos részletkérdéseket – például a felsőoktatási intézmények gazdálkodása, felvételi keretszámok – a törvény rendezze, erre azonban az volt a válasz, hogy mindezt később, rendeleti úton kívánják szabályozni. Jelenleg azon dolgozunk, hogy a rendeletalkotásra minél nagyobb befolyást gyakoroljunk. Sajnos pont a legelső igen fontos rendeletre, a 2012-es felvételi keretszámok meghatározására nem volt érdemi befolyásunk. Ezek a számok akkor a felsőoktatás összes szereplőjét sokkolták, és ez mai napig így van.

hvg.hu: Ezen a téren annyi történt a közelmúltban, hogy miután látványosan nem mutatkozott érdeklődés a részösztöndíjas helyek iránt, ezeket mintegy átkonvertálták államilag finanszírozott helyekre, ötezerrel emelve a keretszámokat. Mennyire jelenthet ez megoldást?

B.J: Mi folyamatosan azt szorgalmaztuk, hogy ne várjuk meg a pótfelvételit a keretszámok által jelentett aránytalanságok korrigálására, és még a ponthúzás előtt történjenek lépések ebbe az irányba. Ennek indoka egyszerű volt: a jelenlegi törvényi szabályozás értelmében a pótfelvételi során már csak fizetős helyekre lehet jelentkezni. A részösztöndíjas helyek átkonvertálásával mindez lényegében megvalósult, ám az egyes tudományterületek közötti, általunk javasolt újraosztás sajnos nem történt meg.

hvg.hu: A felvehetők számának drasztikus csökkentése mellett épp ez okozta, ahogy ön fogalmazott, a legnagyobb sokkot: egyes területeken, mint például a jogász, közgazdász képzés, lényegében megszűnt az állami támogatás, más területeken pedig töredékére esett vissza. Mennyire ért ön, illetve az MRK egyet az ezen változtatások által sugallt társadalomfilozófiával, illetve azzal az indoklással, hogy egyes diplomásokkal „Dunát lehetne rekeszteni”?

B.J: Mindez összetett probléma. A kormányzat azzal indokolja például a jogi és a közgazdasági képzések mellőzését, hogy ezek olyan piacképes szakmák, amelyekért a fiatalok, illetve családjaik hajlandóak áldozni, ráadásul ezek viszonylagosan olcsó képzési formák is. Magyarországon azonban egyáltalán nem biztos, hogy ez az indoklás megállja a helyét, hiszen egyszerűen a lakosságnak nincs olyan teherbíró képessége, amely révén a családok jelentős része fel tudna vállalni ilyen kiadásokat. Ráadásul mindennek üzenete is van. Amennyiben azt mondjuk a frissen érettségizetteknek, hogy nem támogatjuk a jogászképzést, azt úgy is lehet érteni, hogy nincs is szükség rá. Mindez pedig természetesen nem igaz: egy felmérés alapján Magyarországon évente 900 frissen végzett jogászra van szükség ahhoz, hogy a hétköznapi társadalmi folyamatokat menedzselni lehessen. Az persze valóban igaz, hogy nagy szükség van a műszaki, természettudományos képzés felfuttatására. Azonban mindennek jóval korábban kellene kezdődnie: hiába nyitjuk ki a kapukat itt, ha a közoktatásból nem érkezik kellő számú felkészült felvételiző. Nekem komoly kételyeim vannak azzal kapcsolatban, hogy lesz igény az ötezer plusz ösztöndíjas helyre ezeken a területeken.

hvg.hu: Az egyik fő ellenérv az volt a képzési szerkezet átalakításával és a lehetőségek szűkítésével szemben, hogy mindez a társadalmi mobilitást csökkenti, hiszen például a jogász, avagy közgazdász családok gyermekei képesek lehetnek kifizetni a képzést, míg tehetséges, ám szerényebb anyagi körülmények között élő fiatalok kimaradnak. Mennyire reális ez a veszély ön szerint?

B.J: A veszély reális, még úgy is, hogy a Diákhitel 2 segítséget jelenthet. Nagy kérdés azonban, hogy az érettségizők és családjaik körében van-e bátorság ennek a jelentős hiteltehernek a felvállalására. Úgy vélem, hogy egy ilyen összetett rendszerre nem lehet rázúdítani a piaci viszonyokat egyik percről a másikra. Mi a keretszámok meghatározásakor azt hangoztattuk, hogy nem lehet egyszerre 25 százaléknál nagyobb mértékben módosítani a számokat, hiszen egy nagy, bonyolult és nehézkes rendszerről beszélünk a felsőoktatás esetében, ahol nem lehet megjósolni az ilyen sokkszerű változtatások hatását. Nagyon sajnálom, hogy ezt végül nem vették figyelembe.

hvg.hu: Most már elindult a jövő évi keretszámok meghatározásának folyamata. Hogy ítéli meg, tanult a kormányzat az idei évből, jobban hallgat önökre?

B.J: A kommunikációban eddig sem volt hiba szerintem, és a legtöbb esetben meg is tudtuk értetni a szempontjainkat. A probléma inkább abban rejlik, hogy a felsőoktatás irányítása igen széttördelt a kormányon belül. A vagyonkezelésért például a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felel, a keretszámok esetében pedig a Nemzetgazdasági Minisztériumban mondták ki a végső szót. Úgy gondolom, hogy újra egy helyre kellene csoportosítani a felsőoktatásról szóló döntéseket, hiszen mégiscsak az Emberi Erőforrás Minisztériuma és az oktatási államtitkárság az, ahol megvannak az ehhez szükséges kompetenciák. Kifejezetten nem jó, hogy más tárcák diszponálnak a felsőoktatás működését és minőségét meghatározó döntések felett.

hvg.hu: Sokan arra figyelmeztetnek, hogy az ösztöndíjas helyek csökkentése miatt sok fiatal már eleve nem Magyarországon, hanem külföldön kezdi meg tanulmányait, és ez tovább növeli az elvándorlás egyébként is egyre súlyosabb problémáját. Ön szerint is van ilyen összefüggés?

B.J: A tendencia valóban létezik. Mindez önmagában akár kedvező folyamat is lehetne, ha ezek a fiatalok a külföldön megszerzett tudásukkal aztán visszatérnének. A mostani gazdasági és társadalmi helyzetben ez azonban egyáltalán nem így van: akik elmennek, nagy eséllyel nem térnek vissza. Márpedig mégiscsak itthon képzett szakemberekkel kellene biztosítanunk a társadalmi utánpótlást.

hvg.hu: Szorosan ide kapcsolódik a „röghöz kötés”, azaz a hallgatói szerződések kérdése, amelyet most az Alkotmánybíróság döntése után törvényben kívánnak szabályozni. Mennyire jelenthet megoldást egy ilyen intézkedés?

B.J: Megértem, hogy ez nem szimpatikus a mostani fiataloknak. Azonban hasonló megoldások korábban is léteztek: amikor én másodéves voltam, édesapám halála után ösztöndíj szerződést voltam kénytelen kötni a Somogy Megyei Tanáccsal, és miután az akkori Pécsi Orvostudományi Egyetemen maradtam, vissza kellett ezt fizetnem. Tehát korábban is voltak hasonló konstrukciók, más kérdés, hogy nem ilyen nagyságrendben. Az az alapelv megítélésem szerint egyáltalán nem irreális, hogy a társadalom által a szakemberek képzésére fordított források a társadalom számára hasznosuljanak. Abban már egyáltalán nem vagyok biztos, hogy pont a hallgatói szerződések jelentik erre a megoldást, ez tipikusan az a kérdés, ahol társadalmi egyeztetés lenne szükséges. Az Európai Unión belül szerintem az is megoldás lehetne, hogy a magyar diplomásokat foglalkoztató állam fizesse ki a képzési költséget, hiszen a nálunk megszerzett tudás náluk hasznosul.

hvg.hu: A felsőoktatási törvény szeptember elején lép hatályba, és már zajlik a felsőoktatás szerkezeti átalakítása is, amely részeként intézményeket vonnak össze, illetve új, egyelőre meglehetősen képlékeny kategóriákat hoznak létre. Mit tudni jelenleg minderről, hogy állnak a folyamatok?

B.J: Mindez azért nehéz kérdés, mert az az alapkoncepció, amely felsőoktatási pólusokat hozott volna létre, a politikai lobbik hatására máris átalakult, most már „zónákról” van szó. A bizonytalanságot tovább fokozza, hogy mindez Kis Norbert helyettes államtitkár koncepciója volt, aki viszont el fogja hagyni az oktatási államtitkárságot. Nehéz megmondani, hogy ezek után mi és milyen formában valósulhat ebből az eredetileg rokonszenvesnek tűnő újraszervezésből. Az eredeti koncepció szerint a Pécsi Tudományegyetem a Bajai Főiskola és a Kaposvári Egyetem csatlakozásával alakulna például regionális egyetemmé, ám ez még rendkívül bizonytalan. A legfontosabb most az lenne véleményem szerint, hogy határozott kormányzati döntés szülessen.

hvg.hu: Bár azt még nem tudni, hogy hogyan és milyen formában szervezik újjá a felsőoktatást, arra már nagyon komoly és határozott szándékok mutatkoznak, hogy államosítsák az egyetemi menzákat és kollégiumokat, ezáltal „növelve azok színvonalát”. Mi erről az Ön véleménye?

B.J: Valóban léteznek erre külföldi példák, de semmi sem garantálja, hogy egy ilyen intézkedés tényleges színvonal növekedéssel és megtakarítással járna. És akkor még nem is beszéltünk a PPP konstrukciókban felépült kollégiumokról, ahol ez komoly kérdéseket vet fel. Információim szerint a hallgatók is hevesen tiltakoznak ez ellen.

hvg.hu: A nagy átalakítások mozgatórúgója végső soron a pénzkivonás: több mint 20 milliárddal jut kevesebb például jövőre a felsőoktatásra. Ön hogy ítéli meg a magyar felsőoktatás helyzetét középtávon?

B.J: Amit látunk, az egyáltalán nem kedvező. A kevés konkrétum egyike a jelentős forráskivonás. Szintén konkrétum, bár kevesebbet beszélünk róla, hogy 2020-ra egy uniós vállalás értelmében 30 százalékra kellene emelni a diplomások arányát a társadalomban, nálunk ez most 23,6 százalék. Jelen pillanatban éppenséggel csökken a hallgatók száma, szóval nehezen tudom elképzelni, hogy a következő nyolc, nyolc és fél évben sikerül teljesítenünk ezt az elvárást. Más kérdés, hogy miközben 23 milliárddal csökken jövőre a felsőoktatásra fordított költségvetési támogatás, mintegy 100 milliárdos pályázati keret áll rendelkezésre kutatás-fejlesztésre. Igazi előrelépést márpedig a minőség területén lehetne elérni, ám ehhez nem csak az kell, hogy a kormányzat megfogalmazza, hogy több magyar egyetemnek kell bekerülni a világ legjobb 500 intézménye közé. Összehasonlításképpen: a Sao Paulo-i egyetemen, amely bent van a világ legjobb 200 egyeteme között, 98 százalék a minősített, azaz tudományos fokozattal rendelkező oktatók aránya, nálunk a kutatóegyetemek esetében kétharmados arány az elvárás. Ráadásul elment az idő: míg két évvel ezelőtt megvolt az esély egy nagy, a minőségi képzést nyújtó helyeket helyzetbe hozó átalakításra, a választási ciklus felén túl már nagy valószínűséggel nem vállalja be a kormány a gyengébb intézmények bezárását.

hvg.hu: Egy jelentős, bár nem épp a minőség növelésére irányuló változás azért történhet: a jelenlegi állás szerint a felsőoktatásra is érvényes lesz a 62 évnél idősebb közalkalmazottak kötelező nyugdíjazása. Milyen hatásokkal járhat mindez?

B.J: A hatás rendkívül negatív. Egyelőre csak a pécsi számokat ismerem: esetünkben 270, túlnyomó többségében magas tudományos fokozattal rendelkező oktatót érint mindez, és az egészségügyben is problémákat okozhat. Tudni kell, hogy egy felsőoktatási karrier lassan épül, a legtöbben ötvenes éveikre érik el a professzori szintet, de tudok olyan példát is, aki 60 éves korára kapta meg ezt a minősítést, és nem azért, mert nem lenne kellően tehetséges. Tanszékek, doktori iskolák kerülhetnek veszélybe. Ez az intézkedés épp az ellen dolgozik, hogy a magyar felsőoktatás a világ élvonalába kerülhessen.

hvg.hu: Egy évvel ezelőtt, amikor elfoglalta az MRK székét, az események sűrűjébe került. Most úgy döntött, hogy nem vállal még egy ciklust, bár többen támogatták volna. Milyen érvek szóltak az újabb ciklus mellett és ellen?

B.J: A közelmúltban a Magyar Nőorvos Társaság elnökének választottak, itt pedig olyan társadalmilag is fontos szakmai kérdésekben kell megnyilvánulnom, amelyek nehezen összeegyeztethetőek az MRK vezetésével. Másrészt főként egy vidéki egyetem rektoraként meglehetősen kimerítő is volt ez a munka, hiszen csak a Budapestre és vissza utazás 15-20 órát vett igénybe minden héten. Így úgy döntöttem, hogy egy év elég lesz nekem ezen a poszton, különösen úgy, hogy mostantól az MRK elnökét két évre választják. Úgy vélem, hogy Mezey Barna rektor úr személyében kiváló elnököt választottunk azt MRK élére.