Vajon melyik lehetett az a pillanat, mikor a kormány az utolsó érintkezési pontját is elveszítette a valósággal? Hogyan merült a Fidesz ebbe a szépséges tündérálomba? Most nem arról beszélek, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint a válságon túl vagyunk, sőt kapaszkodjunk, mert jövőre itt a szédítő a növekedés; nem is arról, hogy jelentősen emelkedni fognak a munkabérek. Arról beszélek, hogy a kormány, úgymond munkára akar ösztönözni. Mármint a lakosságot. Minket. Engem.

A képlet a következő: az alapbaja – egyelőre, míg tökösen meg nem oldják – a költségvetésnek, az országnak, s így hovatovább nekünk, hogy túl kevés ember dolgozik túl sokat, miközben túl sok here élősködik az aktív rétegen, illetőleg csüng az „állam” elgyötört testén. Ilyenek ugyebár a romkocsmákban merengő értelmiségiek, akikkel a miniszterelnök szerint Dunát lehetne (vagy kéne?!) rekeszteni; ilyenek a milliók, akiknek büdös a munka, inkább a jó kis segélyre ácsingóznak.

Nyilván létezik munkanélküli-apátia, vagyis az állástalan ember inaktívvá válhat, ha túl sokszor verődött már vissza. De azt mondani, hogy hárommillió ilyen van, emeletes baromság. Nyilván abból indul ki a tárca, hogy az állásukat vesztett emberek jó része, miután három hónap elteltével az undorítóan alacsony járulékot is megvonják tőle – a társadalombiztosítással egyetemben –, nem kívánja magát álláskeresőként regisztráltatni a hivatalban.

Ugyanis amit a rendszeres raport megaláztatásáért (ha kihagyod az alkalmat, orvosi igazolást kell vinned) cserébe kap, az kábé lófing. Start-kártya, ami állítólag rendkívül vonzó a tárca által vizionált munkaadó számára, meg kiértesítés, ha pont az emberünk kell valahová. Nyilvánvaló, hogy a munkanélküli is, meg a hivatali ügyintéző is pontosan tudja, hogy mindez a zérus és az egy százalék közti elhelyezkedési esélyt jelenti a valóságban, s minél keletebbre él az ügyfél, annál inkább közelíti a pozitív eshetőség a nullát. Na erre mondja az átlag állástalan, hogy jól van, menjetek a francba. Mire a tárca azt feleli: na tessék, hát ez nem akar dolgozni –  tehát, ahogy az Írás mondja, ne is egyék.

Matolcsy György, drága miniszterem az Úrban! Mióta jobb agyféltekéd vegetatív funkciói irányítják a magyar gazdaságot, csaknem 12 százalékra nőtt a munkanélküliség – nem az „emberek” miatt van ám ez, György, hanem temiattad. A dolog épp fordítva van, mint gondolod. Nem azért alacsony a foglalkoztatás, mert nincs elég dolgozni vágyó ember, hanem azért, mert nincs elegendő munkahely, vágod? Ugyanis a gazdaság élénkülése, amiről sámáni révületben hablatyolsz, valójában csökkenés és megfulladás. Konkrétan, az „emberek” nagy részének egyszerűen nincsen pénze és retteg a végrehajtástól meg a kilakoltatástól, másik nagy része meg nem mer értékteremtő beruházásokba fogni a megtakarításaiból, tudod? Ezért nem építkeznek, nem vállalkoznak, nem vásárolnak, nem nyaralnak, aminek következtében ezrével mennek tönkre és teszik utcára az embereiket a kkv-k, amik pedig még mindig több mint hetven százalékát biztosítanák a hazai munkahelyeknek, érted? És ha ugyanazt a neoliberális haverkapitalizmust műveled, mint becs- és dicstelen elődeid, csak épp megspékeled agresszív protekcionista hazugságokkal, s ha további adókat vetsz ki a lakosságra, ha olyan hatóságokat üzemeltetsz, ami a tenni akarókat akadályozza, ha agyonszabályozod a gazdaságot, akkor tudod-e, György, mi fog itt folyni acél helyett?

Amúgy pedig visszautasítom minden állástalan értelmiségi, valamint magabíró, kezét használni tudó magyar ember nevében, hogy Te, Miniszter Úr, aki adóforintokkal kitömött klasszikus ingyenélő vagy, úgy merészelj tenni és kommunikálni, mintha az állástalanok henye disznók lennének. Ne ösztönözz senkit munkára, György, láss inkább hozzá magad. Józanodj ki, valld be az igazat, nézz körül, aztán igyekezz olyan helyzetbe hozni a magyar gazdaságot – teret engedve az emberek tenni akarásának –, hogy egyre több megfelelő minőségű munkahely keletkezzen. Ha nem vagy erre képes, akkor a munkáltatóid, vagyis a magyar állampolgárok nevében tisztelettel kérlek, add már be a felmondásodat. Aztán támolyogj el valami romkocsmába, és a tündérálmaidat meséld el a csaposnak, hadd röhögjön.