Előzetesbe került a nevelt lányát fojtogató férfi
Előzetes letartóztatásba helyezte a Veszprémi Városi Bíróság azt a bakonynánai nevelőapát, aki fojtogatta nevelt lányát - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.
Hétfőn az 59 éves bakonynánai férfit és nevelt lányát könnyű sérülésekkel szállították kórházba, egy családi veszekedés után.
A rendőrségi vizsgálat során kiderült, hogy a férfi nem csupán bántalmazta a 17 éves lányt, hanem fojtogatta is, a városi bíróság ezért emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt az előzetes letartóztatása mellett döntött - tette hozzá a szóvivő.
A hétfői házkutatás során a kertben különböző csövekbe elrejtve lőszerekre, egy fegyverre szerelhető távcsőre, illetve ezektől külön egy hullámlemez alatt egy golyós vadászfegyverre, valamint az úgynevezett hűvös kamrában 19,5 kilogrammnyi húsra bukkantak, ami arra utal, hogy a férfi orvvadászatot folytathatott.