Itthon hvg.hu 2012. június. 29. 13:35

Megvizsgálja a Kúria, ki kell-e takarni a rendvédelmisek arcát

A Kúria megvizsgálja, szükség van-e a médiában szereplő rendvédelmi dolgozók, büntetés-végrehajtási alkalmazottak és rendőrök arcának kitakarására - mondta Darák Péter, a Kúria vezetője pénteken délelőtt tartott sajtótájékoztatóján. A rendezvényen a Kúriát érintő változásokról és a szervezet előtt álló feladatokról is beszámolt.

"Jól élem meg a Kúria közjogi helyzetében bekövetkezett változást, amely a szakmai feladatokra helyezi a hangsúlyt, és amelynek révén nem szólhatok bele a bíróságokat érintő személyi és szervezeti tennivalókba” – közölte Darák Péter, a legfelsőbb bírói fórum elnöke a pénteken megtartott sajtóbeszélgetésén.

Darák azt mondta, alapvető feladatnak tartja a jogegység, az országszerte egységes ítélkezési gyakorlat biztosítását, ami a társadalom részéről is érezhető igényként fogalmazódik meg. Ugyanakkor a jogegységet nem szabad túlhangsúlyozni, mert a bírónak az a dolga, hogy az előtte lévő ügyben függetlenül döntsön - tette hozzá.

Hiányosságnak mondta az elnök azt, hogy a Kúria nem lát bele az alsó fokon jogerőssé vált ítéletekbe, például a szabálysértésekre és a közigazgatási nem peres eljárásokra vonatkozóan, vagy a menekültügyekre vonatkozó ítéletekébe, mert azok esetében sincs felsőbb bírósági jogorvoslatra lehetőség.

Fülöp Máté

A jogegységi döntésekhez kapcsolódóan a Kúria elnöke megjegyezte, megvizsgálják a rokkantnyugdíjazási feltételekkel, a banki szerződési feltételekkel, a költségvetési állami támogatások jogorvoslataival kapcsolatos kérdéseket, és például az idegenrendészeti és menekültügyekre vonatkozó bírósági döntéseket – számolt be a munkáról Darák Péter.

Közölte, olyan elemzéseket is készítenek, amelyek a jogalkotó számára tartalmaznak javaslatokat bizonyos ügyekben, vagy orientációs pontot jelenthetnek a bíróknak. Ezeken túlmenően a Kúria elnöke közölte, megkezdődik a bírók szakmai vizsgálata, ami korábban egyszerűen elmaradt, valamint átvilágítják a szervezetet is. A Kúrián létrehozták az önkormányzati normakontrollt ellátó tanácsot, amely az önkormányzati rendeletek felülvizsgálatával foglalkozik.

Az elnök a további teendők között említette meg a jelentősebb ügyek tárgyalására kialakítandó, több bírót magába foglaló nagyobb tanácsok megalakítását, az ő munkáját segítő tanácsadó testület létrehozását, vagy az eljárás jogi kódex korszerűsítésével kapcsolatos feladatokat.

Az arckitakarás kérdése

Az egyik újságírói kérdésre, mely a médiában a személyiségi jogok védelmére hivatkozva kitakart arcú büntetés-végrehajtási dolgozók és rendőrök esetében eltérő pécsi és fővárosi bírósági ítéletekre, illetve az arckitakarások szükségességére vonatkozott, a Kúria elnöke azt válaszolta, megtárgyalják ezt a problémát.

„Magam is azt tapasztaltam, hogy a jogegységi döntésekben gyakran jelentéktelen eljárásjogi kérdésekkel foglalkoznak a társadalmat valóban érdeklő problémák helyett, mert a bírók nehezen merészkednek ingoványosabb területre. Ezúton is arra buzdítom a kollégáimat, hogy vállalják fel azokat az ügyeket, amelyekre társadalmi igény mutatkozik” – üzent munkatársainak Darák Péter.

„Elköszöntünk a nyugdíjba vonuló kollégáktól, közülük egyébként 15-en még maradnak, hogy szakmai tanácsaikkal segítsék a munkát” – jelentette be a legfelsőbb bírói fórum vezetője.

A sajtóbeszélgetésen egyébként megemlítette azt is, hogy az elnökhelyettesi posztra ketten pályáztak, anyagukat a július 2-i teljes ülésen értékelik, és ezt követően választja ki a nyertest. Darák Péter beharangozta a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületének július 4-i konferenciáját, amelyen a földvásárlási moratórium lejártát követő várható szabályozásról, illetve a külföldi megoldásokról, valamint az Európai Unió Bírósága e tárgyú döntéseiről esik szó.

Hirdetés