Itthon MTI 2011. december. 09. 16:05

A Kúria-elnököt támogatja az LMP, de Handó Tündét "semmi szín alatt"

A Kúria élére jelölt Darák Pétert támogatni tudja az LMP, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki posztjára jelölt Handó Tündét viszont "semmi szín alatt" - közölte Schiffer András pénteken újságírók előtt.

Az LMP frakcióvezetője azt mondta: az elmúlt bő egy évben tartózkodott a köztársasági elnök bírálatától, a mostani jelölési folyamat azonban fordulópontot jelent, és a jövőben semmilyen jelölésről szóló egyeztetésen nem kíván részt venni Schmitt Pál államfőnél. Indoklásul kifejtette: az új bírósági vezetőkről szóló keddi egyeztetésen - amelyen a frakcióvezetők sorában a fideszes Lázár János követte őt - a köztársasági elnök megnevezte lehetséges jelöltjeit a Kúria-elnöki posztra, az OBH vezetőjének személyére azonban aznap délután még nem volt jelöltje. Schiffer András viszont akkor is jelezte, aggályosnak tartaná, ha nem csak sajtótalálgatás lenne, hogy felmerült Handó Tünde neve a pozícióra.

Az LMP-s politikus ugyanis úgy látja, a függetlenség látszatát súlyosan sérti, hogy Handó Tünde a fideszes európai parlamenti képviselő Szájer József felesége, és hogy Orbán Viktor miniszterelnök "közvetlen baráti környezetébe tartozik".

Nagyítás-fotógalériánk a Legfelsőbb Bíróság képes történetével - kattintson a képre!
Túry Gergely

Schiffer András szerint nonszensz az is, hogy Handó Tünde a Fővárosi Munkaügyi Bíróság éléről kerülhet az OBH elnöki posztjára "szuperbírósági vezetőnek", hiszen a munkaügyi bírósághoz nem tartozik igazgatási funkció, Handó Tündének nincs ilyen tapasztalata. Megjegyezte azt is, hogy nehéz a dolga egy olyan csúcsvezetőnek, aki nem járta végig a hierarchiát, kérdés ugyanis, mennyire fogja elfogadni őt a bírói kar.

Az Országgyűlés sajtószolgálata pénteken arról tájékoztatott, hogy Darák Pétert jelölte Schmitt Pál a Kúria, Handó Tündét pedig az Országos Bírósági Hivatal elnöki posztjára. A jelölteket az alkotmányügyi bizottság várhatóan hétfőn hallgatja meg, az Országgyűlés pedig kedden titkos szavazással dönt róluk.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.