2012. június. 27. 13:25 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 27. 13:17 Itthon

Biztos, hogy megsértették Novák Előd emberi méltóságát

Hatályában fenntartotta szerdai döntésével a Kúria azt a felülvizsgálati kérelemmel megtámadott jogerős ítéletet, amely kimondta, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság megsértette Novák Előd jelenlegi jobbikos országgyűlési képviselő emberi méltóságát 2008 áprilisában, egy előállítás során.

Az ítélet ellen nincs helye további jogorvoslatnak. A jogerős ítélet ellen a rendőrség nyújtott be felülvizsgálati kérelmet.

Mészáros Mátyás, az ügyben eljáró tanács elnöke az ítélet indokolásában azt mondta, a jogerős ítélet helyesen állapította meg, hogy az alperes megsértette a felperes emberi méltóságát. A jogerős ítélet ezt amiatt állapította meg, mert egyrészt olyan zárkában tartották fogva a felperest másokkal, ahol nem volt megfelelő a szellőzés, másrészt kérése ellenére nem értesítették fogva tartásáról a hozzátartozóját, valamint kérése ellenére nem adtak neki élelmet.

Mészáros Mátyás közölte, nem tudták elfogadni a rendőrségnek azt a védekezését, amely a fogvatartottak nagy számával magyarázta, hogy más körülményeket nem tudtak biztosítani. "Azokat az emberi méltóságot nem sértő fogdai körülményeket, amelyeket őrizetesekre vonatkozóan a jogszabály előír, az alperesnek minden körülmények között biztosítania kell" - jelentette ki.

A jogerős ítélet helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az alperes nemcsak jogellenes, hanem felróható magatartást is tanúsított, amely a kárfelelősségét megalapozta - mondta Mészáros Mátyás.

Az ítélet kihirdetése előtt ismertették, hogy Novák Elődöt egy tüntetést követően állították elő, és mint azt a jogerős ítélet megállapította, 2008. április 11-én este kilenc órától másnap hajnali három óráig tartó fogva tartása során a megfelelő körülményeket nem biztosították számára.

A 2011. szeptember 22-én született jogerős ítélettel kötelezték az alperest kétszázezer forint megfizetésére.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.