2012. június. 25. 12:24 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. június. 25. 16:29 Itthon

Sántít Kövérék története az izraeli látogatás lemondásáról

Kövér László kabinetfőnöke vasárnap azt közölte, hogy nem kaptak levelet arról, hogy izraeli részről lemondták volna látogatását, mivel előzőleg részt vett a nácibarát Nyirő József újratemetése helyett tartott megemlékezésen. Kövérék verzióját azonban a Kneszet szóvivője az atv.hu-nak cáfolta.

Egymásnak ellentmondóan nyilatkoztott Kövér László kabinetfőnöke és az izraeli törvényhozás, a Kneszet szóvivője. Vasárnap a Jerusalem Post arról számolt be, hogy Reuven Rivlin, a Kneszet elnöke levélben mondta le azt a meghívást, amely egy júliusi jeruzsálemi Raoul Wallenberg-konferenciára szólt volna, tette mindezt azért, mert Kövér László júniusban részt vett a náci Németországgal szimpatizáló, nyilaspárti író, Nyirő József tiszteletére rendezett székelyudvarhelyi megemlékezésen.

„Ön úgy döntött, hogy részt vesz ezen az eseményen, és nyilvánosan kifejezi szolidaritását azzal a személlyel, akinek pártja a magyar kormányon keresztül együttműködött a német náci gyilkosokkal a zsidó nép kiirtását célzó program megvalósításában” – áll a levélben a Jerusalem Post szerint.

Kövér László kabinetfőnöke, Veress László vasárnap azt állította, hogy nem kaptak ilyen tartalmú levelet, de az egyébként is okafogyott, mivel már "néhány nappal korábban" jelezték a meghívók felé, hogy helyette Áder János képviseli majd Magyarországot a jeruzsálemi rendezvényen. Az atv.hu kérdésére azonban a Kneszet szóvivője, Jotam Jakir azt közölte, hogy az említett levelet június 20-án küldték el Kövérnek, és ő csak ez után, 21-én jelezte, hogy "technikai okok miatt" mégsem ő, hanem Áder János érkezik Jeruzsálembe. Ebben a levélben - mondta a szóvivő az atv.hu-nak - nem reagáltak azokra a kifogásokra, amelyek miatt Reuven Rivlin visszavonta Kövér úr meghívását.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.