Az állatorvosi szakma megbecsültségét növeli, az állatorvosi tevékenység színvonalát emeli a készülő új állatorvosi kamarai törvény, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerint. A jogszabálytervezet tárgyalását hétfőn kezdte meg az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága.
A VM közleménye szerint a gazdasági-társadalmi környezet változásai miatt az 1995-ben megalkotott állatorvosi kamarai törvény mára nem képes megfelelő keretet biztosítani az állatorvosok és a kamara működéséhez, ezért a módosítása helyett új törvény megalkotása vált szükségessé.
A tervezet szerint az állatorvosi kamara továbbra is országos szervezetből és területi szervezetekből állna. Az új törvény azonban lehetőséget adna a kamara szervezeti megújítására, amely a gazdaságosabb és hatékonyabb működtetés, az arányosabb feladatmegosztás, a hatékonyabb, átláthatóbb, magasabb szintű szakmai tevékenység alapja lehet. Az új jogszabály alapján több megyére kiterjedő területi szervezet hozható majd létre, és a szakmai színvonal növelésére kötelező lesz oktatási feladatokat is ellátni.
A törvényjavaslat szerint a kamara kettős feladatkört lát el, részt vesz a járványvédelemmel összefüggő szervezési feladatokban, vezeti a szolgáltató-állatorvosok névjegyzékét, megalkotja az általános szakmai és állatorvos-etikai szabályokat. Emellett általános szakmai érdekképviseleti funkciót tölt be, közreműködik az állatorvosok szakmai tevékenységét érintő jogalkotásban.
A javaslat a korábbi magán-állatorvos helyett a szolgáltató-állatorvos elnevezést használja, ezzel is kiemeli az állatorvos által végzett megelőző-gyógyító tevékenység szolgáltató jellegét.
A közlemény szerint az új jogszabály rendezné a szolgáltató-állatorvosi tevékenység végzésének követelményeit, a szolgáltató-állatorvos jogait, kötelezettségeit, illetve a szolgáltatás gyakorlásának jogi formáit és kereteit. A törvény elfogadása esetén hiánypótló intézményként létrejön az állategészségügyi szolgáltató - az állatorvosi rendelő, az állatorvosi szakrendelő, az állatkórház és az állatklinika -, amely az állatorvos működési helye lesz.
Az állatorvosi szolgáltató praxisengedélyt szerezhet a kamarától, amely feljogosítja állategészségügyi szolgáltatás nyújtására. Állatorvosi szolgáltatást az állategészségügyi szolgáltatónál tevékenykedő állatorvos végezhet majd.
A gyakorlatban az állatorvos és az asszisztens munkája szorosan összefonódik. A tervezett új jogszabály - a régivel ellentétben - meghatározza az asszisztensi feladatokat és a felelősség kereteit. A közbizalom erősítése és a nyilvánosság érdekében az állatorvosokhoz hasonlóan az asszisztensekről is névjegyzéket vezet a kamara az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslat szerint.