KIM: Magyarország semmit sem tehet már az ír gázoló ügyében
Az ír jog szerint Magyarországnak nincs lehetősége további jogi lépéseket tenni Francis Ciarán Tobin ügyében, aki tizenkét évvel ezelőtt halálra gázolt két kisgyereket Leányfalun - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A tárca sajnálattal vette tudomásul az ír Legfelsőbb Bíróság keddi döntését, vagyis azt, hogy Írország nem adja át a férfit Magyyarországnak.
A KIM kérésére az ír Igazságügyi és Egyenlőség Minisztérium hivatalosan is megerősítette azt, hogy az ír Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében Francis Ciarán Tobin nem adható át Magyarországnak, és megszüntették a fogva tartását.
Az igazságügyi minisztérium emlékeztet: az ír Legfelsőbb Bíróság azzal indokolta a határozatot, hogy a baleset idején hatályos ír jog értelmében az átadásra csak akkor lett volna lehetőség, ha a keresett ember megszökött volna abból az országból, amely európai elfogatóparancsot adott ki ellene. Tobin azonban az ellene folyó büntetőeljárás során ötszázezer forint biztosítékot helyezett letétbe a Budakörnyéki Bíróságon, mielőtt elhagyta az országot, ezért távozása nem minősül szökésnek - magyarázták, felidézve, hogy 2002 októberében a Pest Megyei Bíróság jogerősen három év szabadságvesztésre és három év járművezetéstől való eltiltásra ítélte a férfit.
A KIM megkérdezte Írország igazságügy-minisztériumától, van-e még jogi lehetőség arra, hogy Tobin ne kerülhesse el tettének következményeit, amire a tárca azt a választ adta, hogy az 1983-as strasbourgi egyezmény kiegészítő jegyzőkönyve szerint az ítélet-véghajtás "átvételének", vagyis más országban történő végrehajtásának feltétele, hogy az elítélt elmeneküljön az ítélkező államból a végrehajtóba. "Ez alapján az ír jog szerint Magyarországnak nincs további lehetősége jogi lépéseket tenni a Tobin-ügyben" - írták.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajnálattal vette tudomásul az ír központi hatóság döntését, különösen annak fényében - folytatták -, hogy egy 2009-ben hatályba lépett módosítás már törölte a hivatkozott ír törvényből azt a kitételt, amely szerint csak szökés esetén adható át a kereső országnak a keresett ember.
A KIM közleménye végén megjegyzik, hogy az ír Legfelsőbb Bíróság döntéséről megjelent tudósítások téves szóhasználattal élnek, amikor kiadatásról beszélnek, hiszen Magyarország soha nem terjesztett elő kiadatási kérelmet a Tobin-ügyben, az Európai Unió területén ugyanis európai elfogatóparancs van érvényben, ez alapján pedig az úgynevezett átadási eljárásról nem az igazságügyi minisztérium, hanem a tárcáktól független bíróság dönt, amely automatikusan végrehajtja az átadást, ha nem áll fenn úgynevezett megtagadási ok.
Tobin az Irish Life biztosítótársaság képviseletében három évig dolgozott Magyarországon. 2000. április 9-én, Leányfalun ütött el egy öt- és egy kétéves kisgyermeket, akik a helyszínen meghaltak. A vizsgálat megállapította, hogy a baleset okozója nagy sebességgel előzésbe kezdett, eközben elvesztette uralmát járműve felett, felhajtott a járdára, és ott ütötte el a két gyermeket, akik közül a kisebbik babakocsiban ült. Tobin 2000 novemberében távozott Magyarországról, miután kiküldetése lejárt. Két évvel később, távollétében három év szabadságvesztésre ítélték.