A fideszes többség szerint nem kell állandó etikai bizottság
Megszavazta a parlamenti többség azt a fideszes javaslatot, amely az országgyűlési törvény elfogadására hivatkozva szükségtelennek ítéli állandó etikai bizottság létrehozását a Házban.
Berényi László indítványának elfogadásával a parlament alapvetően átírta az MSZP-s határozati javaslatot, amelyet ebben a ciklusban első szocialista indítványként tárgyalt az Országgyűlés. A kormánypárti politikus módosító javaslatát azzal indokolta, hogy a mentelmi jog szűkítése után a közösség elleni izgatást elkövető képviselőkkel szemben büntetőeljárás folytatható.
Indoklása szerint az idegengyűlölet nem etikai kérdés, hanem bűncselekmény, ennek megfelelően a parlamenti képviselők akár szabadságvesztéssel is sújthatók, ha közösség elleni izgatást követnek el, nemzeti jelképet sértenek meg vagy tagadják a nemzetiszocialista, illetve a kommunista rendszerek bűneit.
Az Országgyűlés április elején vette tárgysorozatba azt a szocialista határozati javaslatot, amely állandó etikai bizottságot hozott volna létre a képviselők által tanúsított rasszista, antiszemita, idegenellenes és iszlamofób magatartások megállapítására és szankcionálására. Az MSZP azután kért szavazást erről, hogy a jobbikos Baráth Zsolt napirend utáni felszólalásában felelevenítette a tiszaeszlári vérvádat, a magyarországi antiszemitizmus leggyakoribb rágalmát. A tárgysorozatba vételt akkor a kormánypárti többség is támogatta.
A javaslatról, amely a most - 288 igen szavazattal, 59 ellenében, 2 tartózkodás mellett - elvégzett módosítás után már nem szorgalmazza etikai bizottság felállítását, hanem üdvözli a mentelmi jog említett szűkítését, jövő héten dönthet a parlament - ha a szocialista Mesterházy Attila, Harangozó Gábor és Steiner Pál ennek ellenére is fenntartja.